Cégvilág

Huszonnégy évvel ezelőtt indult útjára a középkategóriás sportkombik sorozata

A folytatásra 1999-ig kellett várni, ekkor már RS4 néven jött ki az újabb izomkombi.

A műfaj ismerői joggal hajolnak meg a vadóc kombik előtt. Jöjjön egy kis fejlődéstan. Minden az Audi RS2-es bemutatásával kezdődött. Az Audi 1994-ben a Porsche mérnökeinek segítségével az akkor futó Audi 80-as Avantból épített sportautót, amely 315 lóerős volt, és 2,2 literes turbómotor hajtotta, természetesen összkerékhajtással. Innen indult a középkategóriás sportkombik sorozata a négykarikás márkánál.

A folytatásra 1999-ig kellett várni, ekkor már RS4 néven jött ki az újabb izomkombi.

A soros öthengeres RS2-estől eltérően az RS4-es 2,7 literes, V6-os biturbót kapott, amely 381 lóerő teljesítményre volt képes, az S4-es motorját fejlesztették tovább. A típushoz ekkor már az Abt Sportsline tuningcég is hozzányúlt, 19 lóerővel emelték a teljesítményt, ezért is kínálták Abt AS400-as jelzéssel. De készítettek 450 lóerős verziót is, amely 4,7 másodperc alatt sprintelt százra, a végsebessége pedig 290 kilométer per óra volt. Az Audi azonban két év múlva leállította a gyártást, mert leváltották a teljes A4-es típussort.

Fotó: Aldi

Az RS-sorozat 2005-ben folytatódott. A gépháztető alá a 4,2 literes, V8-as győri szívómotort szerelték, amely 420 lóerőt teljesített. A száz kilométer per órás gyorsulás 4,8 másodperc volt, a lassulásról pedig a Lamborghini Gallardóban megismert, nyolcdugattyús nyergekkel felszerelt fékrendszer gondoskodott. Ennek a típusnak a teljesítményét 480 lóerőre emelte az Abt, ezzel a gyári változatnál jobb, 4,6 másodperces 100-as tempóra történő gyorsulást és nagyobb, 300 kilométer per órás végsebességet érve el.

A harmadik generációs RS4-es 2012-ben érkezett, ennél a gyártó visszatért a V6-os, turbós erőforrásokhoz. A 2,9 literes motorból 450 lóerőt hoztak ki, ennek pedig tavaly készítette el az Abt a felsrófolt változatát RS4-R betűkóddal.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

autógyártás Audi Abt
Kapcsolódó cikkek