Újabb nyolcmilliárd forintos pályázati csomag startol el
Mától, azaz október 15-től november 5-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által az építőipari ágazat technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését célzó, nyolcmilliárd forint keretösszegű támogatásra. A pályázat feltételei lényegében megegyeznek az ugyanekkora kerettel és támogatási intenzitással meghirdetett előző, februári pályázatéval, és a kiírás továbbra is a 10–250 fős vállalkozásokat célozza.
Egyetlen, de igen lényeges ponton azonban a mostani kör eltér az előzőtől – közölte a Világgazdasággal Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Fontos elbírálási szempontként belépett az ágazati bruttó átlagbért (227,5 ezer forintot) meghaladó, teljes mértékben legális bérezési gyakorlat.
Deklaráltan ugyanis e cégek sikerét akarja a kormány vissza nem térítendő támogatással is segíteni, méghozzá a szakmai érdekképviselet teljes egyetértésével. A hatékonyságnövelő beruházások támogatására alanyi jogon, TEÁOR-szám alapján nagyjából négyezer kivitelező, tervező, építési-műszaki lebonyolító cég pályázhat.
A kétszer 8 milliárd forinttal beindított, összesen 28 milliárd forintos állami támogatást nyújtó program Koji László szerint körülbelül 30 milliárd forintnyi beruházást generál már az első két körben.
Jövőre és azt követően további 6 + 6 milliárd forint ütemezett támogatás várható. A februári nyolcmilliárdos keretre 14 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett 137 kérelmezőtől. A 83 befutó vezetőit már értesítette az ITM, és folyamatban van a támogatási szerződéseik előkészítése.
Az első tíz, még a választás előtt kihirdetett nyertes a napokban megkapta vagy hamarosan megkapja a tervezett beruházásokat segítő támogatást – mondta az ÉVOSZ elnöke.
A legalább 25 millió és legfeljebb 400 millió forintos vissza nem térítendő támogatás fontosságát jelzi a lízingszövetség legutóbbi kimutatása is, amely szerint egyetlen év alatt 30 százalékkal nagyobb értékben lízingeltek gépeket és berendezéseket az építőipari cégek – hangsúlyozta Koji László. Szerinte e gépesítési igény mellett az is látszik, hogy a cégek többsége önerőből nem vagy csak nehezen tudja a szükséges beruházásokat végrehajtani, ezért van szükség a lízing- és a beruházási hitelek mellett a vissza nem térítendő állami támogatásra is.
A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

