Átadták a japán tulajdonú GS Yuasa miskolci akkumulátorgyárát
Átadták Miskolc déli ipari parkjában a japán tulajdonú GS Yuasa első európai gyárát, amely csaknem 9 milliárd forintból épült fel. A beruházást tavaly jelentették be,
a lítiumionos akkumulátorok gyártására szakosodott cég akkor vállalta, hogy 2019-ben megkezdi a termelést is, amihez elkészült a 8,6 ezer négyzetméteres csarnok. A vállalat a jövőben jelentősen növelni szeretné az üzemterületet. A tervek szerint a tömeggyártás már júliusban elkezdődik, év végére pedig a szállítás is megindul a világ minden tájára. A kiotói székhelyű cég 17 országban mintegy 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig a tavalyi üzleti évben csaknem 3 milliárd dollár volt. A miskolci beruházást az állam 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette. | VG


