Cégvilág

A szakszervezet szerint „szánalmasan kevés” a BKV ajánlata

Felháborítóan kevésnek tartja a BKV-nál tervezett 5 százalékos béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet – reagált az EKSZ elnöke a sajtóban megjelent vérlázítóan alacsony mértékre, amit a cégvezetés nem cáfolt, mindössze egy semmitmondó közleménnyel kommentálta. Naszályi Gábor emlékeztet: a vezérigazgató tavaly ősszel azt ígérte, idén január végére megállapodnak, ám mostanáig még csak ajánlatot sem tett a béremelés mértékére.

Ötszázalékos béremelés szánalmasan kevés lenne, s nemhogy emelést, de még bérrendezést sem eredményezne a BKV-nál

– írta közleményében az EKSZ, miután a szakszervezet elnöke is a kiszivárogtatott, a sajtóban megjelent hírből értesült a szerinte vállalhatatlanul alacsony mértékről. Naszályi Gábor leszögezte,

szakszervezete továbbra is kitart a 15 százalékos követelés mellett, miközben a cégnél működő többi érdekvédelmi szervezet bátortalanul, konkrétan nem meghatározott kétszámjegyű emelést emleget.

Igaz, a most felröppent hírben emlegetett 5 százaléknál bármilyen kétszámjegyű mérték is vállalható alkualap lenne – szögezte le az elnök. Naszályi Gábor emlékeztet, miközben

a cégvezetés alig 10 hónap alatt több mint egymilliárd forintot költött olyan új járművezetők átképzésére, akik közül sokan már el is hagyták a céget, a régiek béremelésre mindössze 2 százalékot,

vagyis a képzésre kidobott pénz töredékét szánja, a maradék hármat pedig – úgy hírlik – a főváros tenné hozzá.

Fotó: Kallus György

Az elnök felháborítónak tartja, hogy miközben Bolla Tibor vezérigazgató tavaly nyár végén az EKSZ bértárgyalási kezdeményezésére azt mondta, a cégnek is érdeke a gyors tárgyalás és a mielőbbi, de legkésőbb idén január végére tervezett megállapodás,

még mindig nincs bérajánlat, nincs mivel megnyugtatni, s maradásra bírni a távozást fontolgató járművezetők tucatjait

– háborog az elnök. Ahelyett, hogy a cégvezetés megnyugtatná a BKV dolgozóit, miszerint mindent megtesz a megfelelő mértékű béremelésért, mindössze egy semmitmondó sajtónyilatkozattal kommentálta a megjelent 5 százalékos hírt – méltatlankodik Naszályi.

Az elnök szerint, amennyiben a főváros és a BKV nem biztosít megfelelő mértékű béremelést a dolgozóknak, a járművezetők egy része máshol keres boldogulást, s az itteninél lényegesen kevesebb és könnyebb munkáért jóval több fizetést. Az elnök szerint ez tragikus lenne, hiszen

már egy közepes mértékű elvándorlás is képes lenne megrendíteni az egyébként is pengeélen balanszírozó működést.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elvárja a vezérigazgatótól, sőt felszólítja őt: tájékoztassa őszintén a BKV dolgozóit, hogy remélhetnek-e a felelősségteljes munkájukat méltó módon elismerő mértékű béremelést. Naszályi szerint ennek a tájékoztatásnak éppen itt az ideje.

Reagált a BKV

A BKV kedd reggel a VG.hu-val közölte, hogy

a bértárgyalások sikeres lefolytatásában érdekelt összes fél (tulajdonos, munkáltató, érdekképviseletek) tisztában van azzal, hogy a hazai gazdaság jelenlegi munkaerőpiaci helyzetében a munkavállalók vonzása és megtartása különös jelentőséggel bír.

A cég hozzátette, hogy A BKV elkötelezett abban, hogy kölcsönös elégedettséget eredményező ajánlatot tegyen az érdekképviseleteknek. A cég menedzsmentje 2019-re is tervez bérfejlesztést, aminek a mértékéről a tárgyalások folyamatban vannak, amint a megállapodás megszületik, tájékoztatják róla a sajtót.

BKV béremelés eksz sofőr
Kapcsolódó cikkek