BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Napszállta zárja a filmnapokat

Az elmúlt néhány év magyar filmjeiből állították össze a 9. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok programját. A március 27–31. között látogatható eseményen dokumentum-, kis- és nagyjátékfilmeket egyaránt vetítenek majd. A fesztivált a Balassi Intézet bukaresti központja és a marosvásárhelyi K’Arte Egyesület szervezi, a vetítéssorozat Simonyi Balázs Ultra című filmjével kezdődik. A vetítésen jelen lesz a rendező is, aki egyben a film főszerepét is játssza. Gyerekeknek szóló filmek is szerepelnek a programban, többek között a 2017-ben magyar–izraeli kooprodukcióban készült Salamon király kalandjai. A nagyjátékfilm-kategóriát Szász Attila Örök tél című alkotása és Gárdos Péter Hajnali láz című filmje képviseli. A filmnapokat Madarász Isti

Egy szerelem gasztronómiája és Nemes Jeles László Napszállta című filmje zárja. Az esemény kísérőprogramjaként március 27-én nyílik Fekete Zsolt marosvásárhelyi fotóművész (Lét)állapotok című fotókiállítása. Bemutatják az Infinitezimal román folyóirat magyar tematikus számát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem három hallgatója pedig koncertet ad. | VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.