Az ország első kézműves ginjét főzik Újpesten
Mintegy 75 millió forintos saját beruházással megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kizárólag gin kisipari technológiával történő előállítására szakosodott. Az újpesti Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. már idén 5000 palack értékesítését tervezi – számolt be a távirati iroda. A szeszfőzde látogatóközpontként is üzemel, és a hazai vevőkör mellett a külföldi piacokat is megcélozza – május elején a Vienna Gin fesztiválon mutatkozik be önálló standdal. A cég elmondta: a termékeikhez alapanyagként szolgáló borókabogyó a Kiskunsági Nemzeti Parkban termett. Globálisan egyébként az Egyesült Királyság ginpiaca a legjelentősebb, az unió ginforgalmának mintegy 72 százalékát tudhatja magáénak. Spanyolországnak 11, Hollandiának 4 százalékos részesedése van. A gin valósággal reneszánszát éli, ezt támasztja alá az is, hogy tíz év alatt a brit forgalom megtízszereződött, és mára elérte
a fél milliárd fontot (181 milliárd forint), ennek mintegy felét a kis manufaktúrák adják. A világ legnagyobb mennyiségben értékesített ginmárkája a Fülöp-szigeteki Ginebra San Miguel. A toplistán következők már mind angol kötődésű világmárkák: a Gordon’s, a Bombay Sapphire, a Tanqueray és a Beefeater. | F. P.


