BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyolc startup küzd az MVM befektetéséért

Az MVM Edison ötletverseny harmadik éve szólítja meg az energiaszektor startupjait, az elmúlt két évben csaknem 150 csapat jelentkezett a versenyre, a 2018–2019-es kiírásra pedig több mint száz pályamű érkezett. Első körben a szakmai zsűri nyolc csapatot választott ki, amelyek részt vehetnek egy nyolchetes oktatáson és mentoráláson, ennek során lehetőség lesz az ötletüket tovább csiszolni, felmérni a valós piaci igényt. „Az oktatási program szakmai tartalmát elsődlegesen az MVM Csoport inkubátorháza, a Smart Future Lab Zrt. biztosítja, de olyan komoly, nemzetközi partnereket is bevonunk, mint az IBM és az Innoenergy hálózat, ezzel is biztosítva, hogy komoly tudás birtokába kerülhessenek a csapatok” – mondta a Világgazdaságnak Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója. Májusban az oktatási programot követően egy zárórendezvényen választják ki azt a három nyertes csapatot, amelyek akár befektetési lehetőséghez is juthatnak, és részt vehetnek a Smart Future Lab inkubációjában, ahol minden támogatást megkapnak, hogy mihamarabb piacra kerülhessen a termékük, szolgáltatásuk. „Az elmúlt négy-öt évben sokat változtak az energetikai szektort érő kihívások és az ügyfelek elvárásai is. Sok esetben az ügyfelek nem tudják, hogy mi teszi őket elégedetté, ám azzal egészen pontosan tisztában vannak, hogy mi zavarja őket. Azok a startupok lehetnek érdekesek, amelyek tisztában vannak a valódi ügyféligényekkel, és jó megoldást adnak rájuk” – emelte ki Bertalan Zsolt. Hozzátette, a hazai startup-ökoszisztéma is nagy átalakuláson ment keresztül az utóbbi években, a leglátványosabb a finanszírozási képesség általános javulása. A nemzetközi piacra jutás terén azonban feltétlenül szükség van fejlődésre. A szakember meglátása szerint a nemzetközi sikerhez a startupoknak gyorsaságra, rugalmasságra, ügyfélközpontúságra van szükségük. Vélhetően nagyon sok helyen egyszerre megszületik egy adott problémára nagyon hasonló megoldás. A vállalat igazgatója szerint a fejlesztés gyorsasága és rugalmassága fogja meghatározni, hogy ki lesz a piacvezető. Aki gyorsabban gyűjt ügyféloldali visszajelzést, és aztán a fejlesztést ez alapján rugalmasabban az ügyféligények lehető legnagyobb kiszolgálása irányába tudja terelni, az nyer. „Az energetikai szektorban legalább egy-két év telik el a piacra kerülésig. Ez természetesen a fejlesztői kapacitástól, valamint a csapat és az ötlet érettségétől is függ. A lényeg, hogy a versenyelőny megszerzéséért vagy fenntartásáért a folyamatot fel kell gyorsítani” – hangsúlyozta az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.