BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kelendőek voltak a Mapei építőanyagai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vállalat árbevétele 38,2 százalékkal volt több az év első három hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, ez csaknem duplája a tervezett növekedésnek.

A Mapei Kft. várakozása szerint növekedésük továbbra is töretlen marad, így arra számítanak, hogy a tervezett 16 százalékos helyett 30 százalék körüli növekedést érnek el az év végére.

A cég közleménye idézte Markovich Béla ügyvezetőt, aki elmondta:

az optimizmus oka, hogy a közelmúltban átadott új gyáruknak köszönhetően újraindult a vállalat exportja, ami 2017-ben állt le az egyre bővülő hazai igények miatt.

Jelenleg Szerbiába, Romániába, Horvátországba és Szlovéniába szállít építőanyagokat a vállalat.

Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Varga György

Az építőipar a szomszédos országokban is folyamatos növekedésben van, bár kisebb mértékben, mint Magyarországon. A Mapei a hazai és exportigények maximális kielégítésével szeretné kiaknázni az építőipar bővülését a régióban – közölték.

Markovich Béla szerint a hazai építőipar jelenleg a maximumához közel teljesít.

A nagyobb teljesítmény legjelentősebb akadálya a jelenlegi szervezettség mellett a szakmunkások és most már a segédmunkások hiánya. Emellett egyre nagyobb problémát jelentenek az ügyvezető szerint a generálkivitelezők által vállalt szűk határidők.

A Mapei Kft. nettó belföldi árbevétele 16,3 milliárd forint volt tavaly.

A vállalat jelenleg 191 munkavállalót foglalkoztat. A cég Sóskúton egy 7500 négyzetméter összterületű gyárat és raktárat üzemeltet, ahol éves szinten több mint 76 ezer tonna terméket állít elő, 2017-ben 2,8 milliárd forintos beruházás keretében bővítette duplájára jelenlegi raktár- és gyártókapacitását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.