BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

HR-megoldásával nyerte el a svéd induló az OXO Holdings ötvenmilliós befektetését

Az öt ország 11 versenyző csapata közül a munkahelyi elégedettség mérését elősegítő megoldást fejlesztő svéd Happy at Work győzte meg a zsűrit, és nyerte el a BlastOff fődíját. Így ők az OXO Holdings 150 ezer eurós (mintegy ötvenmillió forintos) befektetési ajánlatával láthatnak hozzá terveik megvalósításához.

A Brain Bar első napján, május 30-án a BlastOff verseny döntős csapatai egyenként három percben prezentálhatták ötleteiket. A verseny iránti nemzetközi érdeklődést jól mutatja, hogy az idei verseny döntőjébe brit, lengyel, dán és svéd startup is bekerült. A BlastOffon bemutatkozó projektek között volt például fenntartható termékek piactere, az étkezést kávékapszulához hasonlóan forradalmasító megoldás, valamint a filmkészítőknek felhőalapú tárhelyet kínáló szolgáltatás is. A 11 versenyző olyan neves nemzetközi és hazai szakemberekből álló zsűri előtt mutatta be megoldásait, mint Martin Olczyk, a Techstars ügyvezető igazgatója, Apró Anna kockázatitőke-befektető, Oszkó Péter, az OXO Group alapítója, valamint Gelencsér Zoltán, a Vodafone Hungary pénzügyi igazgatója, továbbá Tancsa Zoltán, a Deloitte Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának partnere és Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője.

A versenyen a Deloitte különdíját a magyar Lokcheck nyerte el, a startup célja a digitalizáció és az automatizáció elterjesztése a magyar építőiparban. A Lokcheck egy olyan megoldás, amellyel pontos térképet lehet készíteni az építési terület kijelölésével, automatikusan lehet nyilvántartani az összes dolgozó napi munkaidejét, a feladatkiosztási rendszerével nagyban növelhető a hatékonyság, és töredékére csökken az adminisztráció az automatizációnak köszönhetően. A Deloitte hárommillió forintos tanácsadási szolgáltatással járul hozzá, hogy a különdíjas startup újabb nagy lépést tegyen a világpiaci siker irányába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.