Kiválasztották az MVM Edison idei versenyének három nyertes csapatát
Az MVM csoport harmadik alkalommal írta ki Edison pályázatát, amelyre a jövő legígéretesebb, kreatív, piacképes, környezetbarát és energiahatékony fejlesztéseit várta. Ahogy korábban megírtuk, csaknem száz jelentkezőből választották ki a legjobb nyolcat, akik lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek a Smart Future Lab Zrt. által megszervezett képzési programban. Ennek zárásaként színpadra léphettek a szakmai zsűri előtt a fináléban, ahol kiválasztották azt a három nyertes csapatot, amelyek lehetőséget kapnak, hogy akár ötvenmillió forint értékű magvető befektetést nyerjenek el a vállalattól.
„A verseny során olyan kezdeményezéseket kerestünk, amelyek valós problémákra kínálhatnak megoldásokat, könnyebbé tehetik az MVM ügyfeleinek mindennapjait, és hatékonyabbá a hazai energetika működését. A három, a szakmai zsűri által legjobbnak talált nyertes csapat olyan kivitelezhető, innovatív megoldásokat prezentált, amelyek nagyban hozzájárulhatnak stratégiai fontosságú törekvéseinkhez” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója. A kiválasztás során kiemelt szempont volt, hogy az energetikai szektort célzó pályamunkák széles körben hasznosítható megoldást kínáljanak, és piaci körülmények között is értékesíthetők legyenek.
A három nyertes csapat egyike, az InCharge olyan szolgáltatást kínál, amely az elektromos autók sofőrjeinek többek között a megfelelő töltő megtalálásához és a töltés közben elérhető időtöltésekhez nyújt segítséget. Az alkalmazás funkciói kiszámíthatóvá és egyszerűbbé teszik az elektromos autók töltését a felhasználók számára, az üzemeltetőket pedig segítik töltőik kihasználtságának növelésében. A csapat egy olyan, teljes körű applikációt szeretne fejleszteni, amellyel gyorsan és egyszerűen tervezhetővé válik bármilyen utazás, figyelembe véve az elektromos autó adatait, a töltőhálózatot, az időjárási körülményeket és az útviszonyokat. A csapat célja, hogy az ötletfázisból egy befektetésre, piacra lépésre kész projektté váljon az elgondolásuk.
A villamosenergia-hálózatok még nincsenek felkészülve az elektromos autók tömeges elterjedésére. Éppen ezért sokmilliárdos hálózatbővítésre vagy éppen okos szabályozó technológiákra lesz szükség – az utóbbi körbe tartozik a nyertes Zencharge fejlesztése. A találmány a villanyautók töltését szabályozza a versengő töltési igények elosztásával. Ez segíti az üzemeltetőket töltőik kihasználtságának növelésében, és lehetővé teszi, hogy például a lakóház áramellátását se terhelje túl az e-járművek töltése. A teszteléshez egy energiaszolgáltató partnert keresnek a fejlesztők, partnerük segítségével a rendszert működés közben is szeretnék kipróbálni. Ha sikerül továbblépniük, jövőre elkezdenék az értékesítést a nyugat-európai és az észak-amerikai piacon, ott ugyanis magasabb az e-autók koncentrációja, így a fejlesztők által megoldani kívánt problémák is gyakrabban merülnek fel.
A Magnelit csapat egy mágneses, moduláris okoslámpacsaláddal nyert a versenyen. A fényforrás mágneses modulokból épül fel, ezek szabadon, szerelés nélkül variálhatók, így az eszköz más és más formát ölthet, különböző funkciókat tölthet be. Lehet függő, mennyezeti, álló és fali, készülhet fából, kőből, fémből vagy akár textilből, annak érdekében, hogy minden egyedi igényt kielégítsen. Az okos világítási modul lehetővé teszi, hogy a lámpákat mobil eszközzel, akár egy okosotthon részeként hangvezérléssel lehessen ki- és bekapcsolni, időzíteni, fényerőt állítani, aktiválni a beprogramozott világítási sémákat, hangulatfényeket, de akár órának és ébresztőnek is használható a termék. A csapat célja a sorozatgyártás és a külföldi piacra lépés.


