Nemzetközi kamarazenei fesztivál Budapesten
Első alkalommal rendezik meg Budapesten a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust, az eseményre augusztus 30. és szeptember 3. között kerül sor. A koncerteknek a Festetics és a Benczúr Palota, valamint a Régi Zeneakadémia kamaraterme ad otthont – számol be a távirati iroda.
Az eseménysorozatot Miranda Liu hegedűművész alapította, aki az M1 aktuális csatornán elmondta: a fesztivál célja az, hogy a kamarazenét, a „barátok zenéjét”, eredeti formájában mutassák be, úgy, ahogy a zeneszerzők annak idején eltervezték, vagyis meghitt környezetben. Fellép Bartosz Koziak gordonkaművész Lengyelországból és Georgij Csaidze zongoraművész Oroszországból, továbbá Érdi Tamás zongoraművész, Klenyán Csaba klarinétművész, debütál a Central European Strings kamarazenekar, és bemutatkoznak a fiatal művészgeneráció legsikeresebb kamarazenészei is.
Soós Máté hegedűművész, a Central European String Quartet tagjának közlése szerint a fesztivált augusztus 30-án az ő koncertjük nyitja meg, a műsor első felében Debussy és Bartók műveit hallhatja majd a közönség.
Az M1 műsorában elhangzott, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel Miranda Liut visszahívták Krakkóba, a Lengyel Zenei Fesztiválra, ahol a Krakkói Filharmonikus Zenekar szólistájaként lép fel.
A rendezvénysorozat
3
különböző helyszínen
zajlik majd


