BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb a teher a cégvezetőkön

A lakosság, a munkavállalók és a befektetők többsége is elvárja a cégvezetőktől, hogy fellépjenek a globális kihívások megoldása érdekében. Az érintettek több mint kétharmada tervezi is, hogy nyilvánosan képvisel fontos társadalmi ügyeket.

A munkavállalók 71 százaléka elvárja cégének vezetőjétől, hogy aktívan lépjen fel a globális kockázatok kezeléséért, mint amilyen például a klímaváltozás, a kibertámadások vagy a nemek közötti egyenlőtlenség – derül ki az EY globális felméréséből. A vállalatok befektetőinek 60 százaléka még akkor is támogatja ezt, ha rövid távon a cég eredményességének csökkenésével jár, 98 százalékuk figyelembe is vette, hogy mit tett a kiválasztott vállalat a nemzetközi kihívások kezeléséért az elmúlt két évben hozott befektetési döntéseinél.

Ezt a fajta nyomást már a megkérdezett cégvezetők 67 százaléka érzi. A vezérigazgatók több mint fele tervezi, hogy a jövőben nyilvánosan is kiáll a fontos társadalmi ügyek mellett. Őket az igazgatósági tagok 76 százaléka, az intézményi befektetők 79 százaléka is támogatja ebben a törekvésben. „A hazai vállalatok vezetői sem nézhetik többé a pálya széléről a társadalmat és a gazdaságot fenyegető változásokat – hangsúlyozta Rencz Botond, az EY vezérigazgatója. – A munkavállalók, a vásárlók és a befektetők is elvárják, hogy egy cégnek és a vezetőjének határozott elképzelése legyen arról, hogyan tud a társadalomra pozitív hatást gyakorolni. Azok a döntéshozók, akik ezt nem teszik meg vagy nem megfelelően lépnek fel közügyekben, könnyen elveszíthetik az emberek és a beruházók bizalmát. A cégvezetőknek olyan ügyeket kell támogatniuk, amelyeket hosszú távon, hitelesen tudnak képviselni, és amelyek a vállalat víziójához is illeszkednek” – tette hozzá.

A vezetők negyede már több konkrét lépést is tett a globális kihívások kezeléséért – 60 százalékuk a cég missziójához kapcsolódó társadalmi akciót indított, csaknem felük pedig a helyi kormányzattal vagy egy civil szervezettel kötött megállapodást. A vezetők nagy többsége arra számít, hogy a köz- és a magánszféra partneri kapcsolata a jövőben egyre gyakoribbá válik

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.