BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudnak leállni a hazai kkv-k

Szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás a magyar kis- és közepes vállalatok körében – derül ki a K&H kkv-bizalmi index kutatásának legutóbbi eredményéből.

Az időszakos leállás nincs különösebben elterjedve a hazai cégek körében, hiszen mindössze minden tizedik vállalkozás nyilatkozott arról, hogy több éve rendszeresen beiktat szünetet a cég működésébe – számolt be új felmérésének eredményéről a K&H. Ezzel szemben a túlnyomó többségnél, 82 százalékuknál még nem volt erre példa, de még a tervek között sem szerepel, hogy valamilyen ok – például karbantartás vagy egységes szabadságolás – miatt bizonyos időre leállna a cég.

A kutatás rávilágít arra is, hogy azok közül a vállalkozások közül, amelyeknél volt már hosszabb munkaszünet, csak 67 százalékban fordult elő, hogy az egész cég leállt volna. A leállások hossza jellemzően maximum egy hét, ezt a válaszadó cégek 43 százaléka je­lölte meg, de a vállalkozások egy része (14 százalék) egy teljes hónapos szünetet is beiktat. Ha megnézzük az egyes hónapokat, az látszik, hogy elsősorban júliusban és augusztusban „nyaralnak” a cégek, ezenkívül a téli ünnepek idején, azaz decemberben szokott lenni időszakos leállás. Ebből tehát egyértelmű, hogy az időszakos leállás nagymértékben összefügghet a cég dolgozóinak szabadságával, ugyanis a munkatársak túlnyomó része nyáron, azon belül is a főszezonban, azaz júliusban és

augusztusban megy hosszabb időre nyaralni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a cégek túlnyomó többsége, 89 százaléka leállás nélkül igyekszik megoldani a nyári szabadságolásokat, mert feltehetően nem engedhetik meg maguknak az üzletfolytonosság megszakítását. A szabadságolást tekintve a június és a december még a legkedveltebb hónapok, a legkevésbé felkapott hónap március, április és november. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy ezekben a hónapokban mindig van lehetőség egy-egy hosszú hétvégére az ünnepeknek miatt.

A leállást beiktató cégek

43

százalékánál egy hétre mennek kényszerpihenőre

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.