BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Programajánló

Könyvünnep a budai várban

Idén szeptember 6. és 8. között látogatható a Budavári Könyvünnep a budai várban. Az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett eseményen a könyvkiadók bemutatkozása mellett számos kulturális program várja az olvasóközönséget. Az idei könyvünnep a harminc esztendeje elhunyt Márai Sándor előtt tiszteleg, a rendezvény díszvendége az írófejedelem szülővárosa, Kassa lesz. A programsorozat szervezői hazai és határon túli kiadókat hoznak el az ország szívébe, a Szentháromság térre, hogy három napon keresztül a kultúra igazi értékeit kínálják az olvasóknak. Az ingyenes rendezvényen gyerekprogramok és koncertek is várják az érdeklődőket.

Bach a Gödöllői Királyi Kastélyban

Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változatát mutatják be szombaton a Gödöllői Királyi Kastélyban a Barokk randevú elnevezésű rendezvényen – írja a távirati iroda. Bach Phoebus és Pán párviadala című művének színpadi változatát Dénes Viktor rendezésében, a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével mutatják be Hollerung Gábor vezényletével. A Phoebus és Pán párviadala témája egy görög mitológiai dalnokverseny, a kantátát először feltehetően 1729-ben adták elő Lipcsében. A Barokk randevún a barokk sokszínűsége kerül a középpontba augusztus 24-én és 25-én, hogy a klasszikus és crossover produkciók bemutatásával közelebb hozza a barokk zenét a közönséghez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.