BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kihirdették az Év Széchenyi Vállalkozásait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Komlói Tésztagyártó Szociális Szövetkezet nyerte Az Év Széchenyi Vállalkozása 2019 fődíját az 50 millió forintos árbevétel alatti kategóriában. A cég elődje 2014-ben indult helyi értékteremtőként a közmunkaprogram keretében, 2017-től vállalkozásként működik szociális szövetkezeti formában, 14-féle száraztésztát gyárt és tíz dolgozót foglalkoztat. Feuerstahler Terézia, a szövetkezet elnöke a Világgazdaságnak elmondta, Baranya, Tolna és Somogy megyében értékesítenek, de hamarosan országosan is terítenék az árut, a létszámukat megdupláznák, és megváltozott munkaképességűeket is foglalkoztatnának négy-hat órában.

Az idén adták át ötödik alkalommal az Év Széchenyi Vállalkozása díjat, az elismerést azok a vállalkozások nyerhették el, amelyek a hatékony termelésük, a társadalmi felelősségvállalásuk és újítási készségeik alapján kimagaslóan teljesítettek. Az évi ötvenmillió és ötszázmillió forint közötti árbevételű kategóriában a Mystic Nails Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. vehette át a fődíjat. Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy az idén a díj a tárca kezdeményezésére három kategóriával bővült, ezek az Év Felelős Üzleti Vállalkozása, A Legsikeresebb Fiatal Vállalkozó és a Mobilitás Díj.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.