Cégvilág

Tele lett a kassza a gyorséttermeknél

Nem biztos, hogy ez volt a jogalkotói cél, de az éttermi áfakulcs tavalyi lenyesésével kifejezetten jól járt a McDonald’s–KFC–Burger King hármas.

Csaknem 80 milliárd forintos árbevételt értek el a három legnagyobb hazai gyorsétteremlánc, a McDonald’s, a KFC és a Burger King hálózatát üzemeltető cégek tavaly. Ezzel a Progress Étteremhálózat Kft., az AmRest Kft., illetve a Fusion Befektetési Zrt. együttesen mintegy 20 milliárdos pluszforgalmat hozott össze a megelőző év hasonló adatához képest. A látványos megugrás mögött több magyarázat is húzódik, ezek közül a legfontosabb mégis az éttermi vendéglátás áfakulcsának csökkentése, ami jókora összeget hagyott a cégek zsebében.

A gyorséttermi szolgáltatásokra a vendéglátás áfakulcsai érvényesek, amelyeket a kormányzat két lépcsőben vágott vissza, és amely az ételek és az alkoholmentes italok helyben történő fogyasztását terhelő általános forgalmi adót érintette. Előbb 2017 elején 27 százalékról 18-ra, majd 2018 januárjában 18-ról 5 százalékra csökkent a vonatkozó forgalmi teher. A változások kapcsán azért is volt nagy a várakozás, mert ezzel lehetőség mutatkozott az étlapok árainak mérséklésére. Utóbb kiderült, az áfacsökkentés a fogyasztókig nem gyűrűzött le, viszont kellő forrást teremtett a vendéglátóipari szektor szereplőinek eredményjavulásához, nem utolsósorban pedig a munkatársak bérének emeléséhez. Ez történt a gyorséttermi láncok esetében is.

A KFC és a Pizza Hut éttermeit működtető AmRest a Világgazdaság megkeresésére azt közölte, hogy az áfacsökkentés nyomán megmaradó forrást legnagyobb részben a dolgozók fizetésemelésére fordították, de azt is elismerték, hogy mindez részben az eredményeikhez is hozzájárult. „Új egységek nyitása vált lehetővé, amelyekkel további munkahelyeket teremtettünk. Az árazásunkon az áfa változásával összefüggésben nem módosítottunk” – írták. Azt is jelezték, hogy a szabályozás az 5 százalékos forgalmi elvonás mellett további 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást is előír, a házhoz szállítással teljesített rendelésekre viszont továbbra is a 27 százalékos áfa érvényes. A leginkább csirkehúsos termékeket kínáló KFC akár a baromfihús áfájának két évvel ezelőtti, ugyancsak 5 százalékra történő lenyesésén is nyerhetett volna, de a cég szerint ennek nem volt hatása az üzletvitelükre.

A tavaly év végi állapotok szerint az AmRest 19 Pizza Hut- és 58 KFC-éttermet üzemeltet franchise-szerződések keretein belül Magyarországon. Az átlagos állományi létszámban valóban növekedés látszik: a 2017-es 1073 után 2018-ban már 1322-en dolgoztak a multinál. Ezzel párhuzamosan a kifizetett bérköltség 3,16-ról 4,44 milliárd forintra ugrott. Ebből kalkulálva az átlagos bruttó bér 280 ezer forint körül mozgott, ez érzékelhető növekedés az egy évvel korábbi 245 ezer forinthoz képest. Ez idő alatt a Progress Étteremhálózat Kft. 1516 dolgozót foglalkoztatott, akiknek a bérköltsége 4,96 milliárd forint volt. Egy főre vetítve itt 273 ezer forint körüli a bruttó járandóság, amely éves alapon tízezer forint fölötti emelést mutat. A McDonald’s-hálózatban 89 étterem működik. A Burger Kinget üzemeltető Fusion 45 egységet visz, és összesen 351 embert foglalkoztatott. Itt bérköltségre 1,63 milliárd ment el, amelyből egy dolgozóra vetítve 387 ezer forint jut. Ugyanez 2017-ben még 340 ezer havi bruttó volt.

Burger King éttermi vendéglátás McDonald's KFC áfacsökkentés 2018
Ezek is érdekelhetik