BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb lakást adtak el

VG | Jelentősen visszaesett az Észak-Alföld régió három legnagyobb váro­sában a lakáspiaci forgalom. Az Otthon Centrum közlése szerint Debrecenben és Nyíregyházán 10 százalékkal, Szolnokon 30 százalékkal kevesebb ingatlan cserélt gazdát az első fél évben, mint egy évvel korábban. A régió legdrágább városa továbbra is Debrecen, ahol az új építésű lakások négyzetméteréért 510 ezer forintot kérnek, téglalakást 438 ezer, panellakást 396 ezer, családi házat pedig 306 ezer forintos négyzetméteráron lehet vásárolni. Ennél valamivel alacsonyabb árak jellemzik Nyíregyháza és Szolnok lakáspiacát, az utóbbi években mindkét városban csökkent a tranzakciók száma, de a településméret arányában az árak is csökkennek mindenütt. Az észak-alföldi lakáspiac behúzta a kéziféket, miután az országrész évek óta küzd az elvándorlással. Az ingatlanpiaci tranzakciók számában Debrecen számottevő fölénnyel áll az élen: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az előző évben 4251 adásvételt bonyolítottak le, utána 2531 tranzakcióval Nyíregyháza, a régió második legnagyobb városa következik, Szolnokhoz mindössze 1480 adásvétel kötődött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.