BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a parkolóház bejáratánál átadhatja a kormányt a sofőr

Kotroczó Melitta | Önvezető autós parkolást mutatott be a Vodafone, vagyis emberi beavatkozás nélkül képes az autó mélygarázsban szabad helyet keresni és biztonságosan leparkolni. A mindennapokban ez azt jelenti, hogy a sofőr kiszáll az autóból a parkolóház bejáratánál, és az autó magától parkol. A megoldás az Almotive, a Here Technologies és a Vodafone Magyarország kilenc hónapos együttműködésének eredménye. „A Vodafone kötött egy globális szerződést a Here Technologiesszal másfél évvel ezelőtt, és mivel szükségünk volt egy vállalkozásra, amely a szükséges digitális térképet elkészíti, kézenfekvő volt a Here Technologiest bevonni az együttműködésbe. Az Almotive pedig egy neves magyar startup az önvezető autózás terén, ez a szegmens az egyik legnagyobb felhasználója lesz az 5G-s infrastruktúrának” – mondta a Világgazdaságnak Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a későbbi együttműködésről most kezdődnek majd a tárgyalások.

A rendszerben az automatizált vezetési funkciókat az Almotive aiDrive mesterségesintelligencia-alapú szoftvere biztosítja, amelyet több nemzetközi autóipari szereplővel együtt dolgozva fejleszt a magyar cég. A Here Technologies a mélygarázsok térképét készítette. A Vodafone parkolószenzorai – amelyek a parkolóhelyek foglaltságát jelzik a rendszernek – a szolgáltató keskeny sávú IoT-hálózatán keresztül kommunikálnak. A térképeket és a parkolóhely-információkat a telekommunikációs vállalat mobilhálózatán keresztül tölti le az autó szoftvere a mélygarázs bejáratánál. Így a térképek minden esetben naprakészek, és a sofőrök még kiszállás előtt megtudhatják, hol parkol majd a járművük. Az autót az aiDrive a beérkező szenzoradatok alapján, a térképet felhasználva vezeti szabad parkolóhelyre a mélygarázsban, és új helyet keres, ha az eredetileg kiválasztott parkolót időközben elfoglalták.

A Vodafone székházában bemutatott megoldásnak az egyedisége abban áll, hogy bár ezek a funkciók külön-külön már működnek, a különböző komponensek együttműködését most alkották meg. Az így született automata parkolási rendszer kereskedelmi szempontból is életképes, autógyártók és autóipari beszállítók használhatják majd.

A megoldás egyedisége abban áll, hogy bár ezek a funkciók külön-külön már működnek, a különböző komponensek együttműködését most alkották meg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.