BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még önvezetőbb lesz az Uber – már az ügyfélszolgálatát is mesterséges intelligenciára cseréli

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Drasztikus leépítést jelentett be a taxiszolgáltató óriás. Az Uber ügyfélszolgálati munkatársainak 10 százalékától válik meg a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt.

Egyre gyakrabban felmerül a kérdés, hogy milyen munkaköröket válhat ki a közeljövőben a mesterséges intelligencia, és vannak, akiknek félelmei beigazolódni látszanak. Az Uber Technologies ugyanis bejelentette, hogy a ügyfélszolgálati részlegében a munkakörök 10 százalékát már megszüntette. A lépés egy szélesebb körű szervezeti átalakítási program része, amelynek célja a működés racionalizálása és a mesterséges intelligencia alkalmazásának erősítése.

Uber taxi autó jármű
leépítés, ügyfélszolgálat
mesterséges intelligencia AI MI
Mesterséges intelligenciára cseréli alkalmazottait az Uber / Fotó: Shutterstock

A vállalat szerdán jelentette be a közösségi működésért (Community Operations) felelős szervezetet érintő leépítéseket – adta hírül a Bloomberg. Az Uber szóvivője ismetette, hogy a cég célja a működés egyszerűsítése, a személyes együttműködés erősítése, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának további bővítése. Egyúttal arra szólították fel a távmunkában dolgozó érintett munkavállalókat, hogy költözzenek valamelyik központi irodába, összhangban a vállalat irodai munkavégzésre való visszatérést előíró szabályzatával.

Megha Yethadka, az Uber globális közösségi működésért felelős alelnöke a divízió munkatársainak szerdán küldött belső feljegyzésében arról írt, hogy a szervezet túlságosan összetetté és széttagolttá vált. Hozzátette, hogy már korábban is tettek előrelépéseket a mesterséges intelligencia alkalmazásában, azonban ahhoz, hogy ezt a lehetőséget teljes mértékben kiaknázhassák, olyan hatékony szervezetre van szükség, amelyre ráépíthetik az AI-t. Hangsúlyozta, hogy a legfejlettebb technológiákat nem lehet széttagolt folyamatokra építve skálázni.

Nem az Uber az első fecske

Az elmúlt hónapokban több vállalat – a pénzügyi szolgáltató Block Inc.-től a felhőszolgáltató Oracle-ig – szintén a mesterséges intelligenciára hivatkozott a létszámcsökkentések egyik indokaként. Az Uber most először kapcsolta össze az elbocsátásokat a mesterséges intelligencia által elérhető hatékonyságnöveléssel. Ez egyben a második létszámcsökkentési hullám kevesebb mint két hónapon belül a taxiszolgáltatásáról ismertté vált vállalatnál.

Az Uber részvényeinek árfolyama a tőzsdezárás utáni kereskedésben érdemben nem változott. Júniusban a vállalat az úgynevezett People divízió létszámának 23 százalékát bocsátotta el, ami a világszerte foglalkoztatott mintegy 34 ezer munkavállaló kevesebb mint 1 százalékát jelentette. A döntésre azt követően került sor, hogy új vezető vette át a szervezeti egység irányítását. Az Uber nem közölt konkrét adatokat ügyfélszolgálati szervezetének létszámáról.

A két lépés előzménye, hogy a vállalat még idén májusban jelezte, hogy a mesterséges intelligencia belső alkalmazásának bővülése miatt lassítani fogja a toborzást. Ennek ellenére állásportálján jelenleg is több mint 500 nyitott pozíció szerepel, köztük olyan mérnöki állások is, amelyek a robotaxi-partnerségek támogatását szolgálják.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.