BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre átadhatják az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

A politikai csaták és a kihívások ellenére is eltökélt az ügyben az OMV vezérigazgatója.

Minden tőle telhetőt megtesz az OMV vezérigazgatója azért, hogy az Északi Áramlat 2 gázvezeték 2021-ben megépüljön – idézte a társaság első számú vezetőjét a múlt hét végén a Handelsblatt internetes felülete. A lap emlékeztet, hogy már idén Vlagyimir Putyin orosz elnök is hasonló nyilatkozatot tett.

Reményeim szerint az év végén vagy legkésőbb 2021 első negyedévében befejeződik a kivitelés és üzembehelyezhető lesz a gázvezeték

– mondta Moszkvában az orosz államfő. A tudósítások szerint az orosz elnök elismerte, hogy az építkezésben részt vevő cégek ellen bevezetett amerikai büntetőintézkedések miatt a megvalósítás több hónapos késedelmet szenvedett.

Illusztráció – Fotó: Stringer / Sputnik / AFP

Az Északi-tenger fenekén 1200 kilométer hosszan futó vezeték Oroszország irányából juttat majd földgázt Európába németországi fogadóállomáson keresztül. A kezdeményezésben az orosz Gazprom vezetésével a Wintershall és az Uniper német cégek mellett a holland-brit Shell, az osztrák OMV és a francia Engie vesz részt.

A projekt korábban közölt tervezett kivitelezési költsége 9,5 milliárd euró.

A vezetéknek köszönhetően évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékpár társul a már meglévő Északi Áramlat gázvezetékhez. Mindez azt is jelenti, hogy Oroszország Ukrajna kihagyásával juttatná a kontinensre az ideérkező gáz mennyiségének 80 százalékát. Lengyel és ukrán részről éppen ezért érkeztek a kemény kritikák, mondván: a vezeték gyengítené az eddigi alternatív útvonalak és a tranzitországok stratégiai súlyát.

A projektnek pedig eredetileg tavaly kellett volna elkészülnie, sőt a politikai csatározás miatt korábban le is állt az építkezés. A kezdeményezésben jelentős részt vállaló OMV vezetője, Seele szerint az amerikaiak célja az olcsónak tartott orosz gáz Európába jutásának megakadályozása.

A drága amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) Európába irányuló exportjáról szól a küzdelmük

– fogalmazott Rainer Seele.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.