Cégvilág

Többen elégedettek az iparkamarával

Javult a BKIK megítélése a vállalkozások körében.

Javult a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megítélése a vállalkozások körében, a kamara legfrissebb, decemberi elégedettségi felmérésben több az elégedettek aránya, mint az elégedetleneké; a megítélés javulása mögött a kamara szolgáltatói jellegének erősítése húzódik meg – mondta Nagy Elek, a BKIK elnöke szerdán a köztestület múlt évi tevékenységét értékelő sajtótájékoztatón.

A budapesti köztestület elnöke elmondta, hogy az elmúlt egy évben a BKIK nagy hangsúlyt fektetett a minőségi szolgáltatások kiépítésére. Példaként említette, hogy a vállalkozóknak szóló tájékoztatást erősítették, többek között jobban építenek az közösségi médiára.

  • Új elektronikus hírlevelet indítottak,
  • jelen vannak a Linkedin üzleti közösségi hálózaton,
  • aktívabban kommunikálnak a Facebook oldalukon,
  • továbbá megújult a kamarai apparátus, a kamarai arculat.
  • Nagy Elek kiemelte, hogy különböző kutatásokkal is segítik a budapesti vállalkozások piaci ismereteit. Kedvező visszhangot kaptak a vendéglátó és a szakképzés témában készített felmérések hasznosságáról, emellett tanácsadással, oktatással, tematikus rendezvényekkel, a kkv-akadémia működtetésével is segítette a köztestület a vállalkozásokat.

    Fotó: Shutterstock

    Az oktatás, a szakismeret elsajátítása kulcsfontosságú a vállalkozások számára

    – hangsúlyozta Nagy Elek. A BKIK hiányszakmákban indított képzéseket, és egyetemekkel együttműködve segíti a gyakorlati ismeretek, tapasztalatok beépítését a képzésbe, és a kapcsolatépítést a piacon működő vállalkozásokkal.

    A BKIK elnöke kitért arra, hogy elindították a cégeknek szóló jogtárszolgáltatást a Wolters Kluwert nemzetközi jogi információs szolgáltatóval együttműködve. A felületen egyebek közt kulcsszó alapján lehet keresni a valós helyzetből adódó több mint kilencezer kérdés-válasz lehetőségből, emellett aktuális szerződésmintákat is tartalmaz, illetve folyamatábrákat ügyviteli problémák kezelésre.

    A BKIK erősíti nemzetközi kapcsolatait is,

    kezdeményezték a V4-es területi kereskedelmi és iparkamarák szövetségének létrehozását, és felvették a kapcsolatot a bécsi kamarával, hogy az ottani képzési modellt adaptálni lehessen a hazai viszonyokra

    – ismertette Nagy Elek.

    A tervek között említette, hogy

    demográfiai kutatást végeznek az Y és a Z generáció körében, hogy feltérképezzék ennek a korosztálynak a munkaerőpiaci elképzeléseit és a munkaadói elvárásokat.

    Nagy Elek szólt arról, hogy az idén tisztújító választást tartanak a kereskedelmi és iparkamarákban, a BKIK februárban a saját testületébe választ küldötteket, akik márciusban szavaznak a BKIK elnökéről, a tisztségviselőkről a tisztújító küldöttgyűlésen.

    felmérés elégedettség BKIK vállalkozások
    Kapcsolódó cikkek