Cégvilág

Az új határkeresztező prioritást élvez

Jövő októberre képessé válik a hazai gázrendszer évi hatmilliárd köbméter gáz fogadására Szerbia felől – erről is az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban.

Jövő októberre képessé válik a hazai gázrendszer évi hatmilliárd köbméter gáz fogadására Szerbia felől – erről is beszélt Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban. A tervezést a társaság már az év elején elkezdte, saját forrásból. Az FGSZ fókuszában van egy másik nagy projekt is, amely révén viszont Románia felől fogadhatnánk az energiahordozót, de – ahogyan a vezérigazgató fogalmazott: „az érezhető termelői és kereskedői oldali elbizonytalanodás továbbra is fennáll a fekete-tengeri gázvagyon kitermeléséről szóló, évek óta húzódó végleges beruházási döntéssel kapcsolatban, amelyet a jelenlegi járványügyi helyzet és az Európa-szerte jellemzően alacsony gázárak alighanem tovább nehezítenek. A piaci szereplők nem mernek és nem tudnak ilyen piaci körülmények között hosszú távú döntéseket hozni, és ez jelentős hatással van a projekt második fejlesztési szakaszának megvalósítására is.”

Az FGSZ tevékenysége a koronavírus-járvány által megnehezített működési környezetben is zavartalan:

a magyarországi földgázszállítás folyamatos és stabil, a társaságnak nincs olyan, folyamatban lévő beruházása, amelynél a járvány miatt csúszással kellene számolni, és egyelőre nem kellett módosítani az erre az évre jóváhagyott fejlesztési terveken sem.

Fotó: FGSZ

Az FGSZ pénzügyi és likviditási helyzete is stabil Ferencz I. Szabolcs tájékoztatása szerint, így finanszírozása megoldott, a fizetési kötelezettségeinek pedig határidőre eleget tesz. A Magyarországon szállítandó földgáz mennyisége eddig nem csökkent, és bár vannak kisebb-nagyobb kilengések, a hazai fogyasztás összességében megmaradt a korábbi évek hasonló időszakában tapasztalt, hasonló időjárási viszonyoknak megfelelő, szokásos tartományban. Természetesen a munkavállalók és a partnerek védelme érdekében kellő megfontoltsággal vizsgálják, hogy a pandémiás időszakra tekintettel mely kivitelezések megkezdése indokolt.

A járványhelyzet miatt az FGSZ-nél március 12-én életbe léptették a pandémiás tervet, a dolgozók közel fele már március közepétől távmunkában dolgozik, de mivel a földgázszállító rendszer irányításához, üzemeltetéséhez személyes jelenlétre is szükség van, e munkakörökben kiemelt figyelmet fordítanak a higiéniai előírások, a személyes távolságtartás betartására.

A teljes interjú a Világgazdaság keddi számában olvasható

(Címlapkép: MTI/Rosta Tibor)

energia Ferencz I. Szabolcs földgáz FGSZ
Kapcsolódó cikkek