Cégvilág

Több mint 800 munkavállalót küld el idén a hatvani Bosch-gyár

A Bosch telephelyén autóelektronikai termékeket állítanak elő és jelenleg 6000 munkavállalót foglalkoztatnak.

A hatvani Bosch-gyár megrendelési állománya 70-75 százalékkal zuhant, ezért a cég több mint 800 embertől válik meg – írta meg az Index a birtokukba került belső céges levél alapján.

A VG.hu-nak is megerősítette a hírt Robert Bosch, illetve a cégtől azt közölték, hogy

az autóipari megrendelések jelentős mértékben csökkennek világszinten, illetve az előrejelzések szerint az autóiparban a válság utáni visszarendeződésre még sokat kell várni: a folyamat minden bizonnyal nem zárul le 2020 év végével.

A bérmegállapodás 17 tárgyalási forduló után jött létre a gyárban
Fotó: MTI / Vajda János

Emellett a globális gépjárműgyártás volumene valószínűsíthetően nem éri majd el a válság előtti értéket, ezért a Bosch hatvani telephelyén strukturális változtatásokat kell végrehajtani – írta a cég.

Bodó Teodóra, a Bosch Csoport kommunikációjáért felelős igazgatója portálunknak elmondta, hogy

összesen 700 kölcsönzött munkavállalót, illetve az évvégéig további 130 „indirekt területen” dolgozó munkavállalónak mondanak fel.

A Bosch 1998-ban nyitotta meg gyárát Hatvanban. A telephely autóelektronikai termékeket állít elő és jelenleg 6000 munkavállalót foglalkoztat.

Robert Bosch
Kapcsolódó cikkek