BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingyenes alapozó informatikai képzést kaphatnak a dolgozók

Kotroczó Melitta | Elkezdődött a jelentkezés a nyolchetes ingyenes online informatikai képzésre, amely az Újratervezés programja nevet viseli. A tanfolyam május 25-én indul, és bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves, előképzettség nem szükséges – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára. Jelentkezni május 22-én 12 óráig lehet online a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldalán. Az államtitkár a Világgazdaságnak elmondta, a képzés teljesen piacsemleges, és a program augusztusi folytatásában is csak olyan képző cégek vehetnek majd részt, amelyek megfelelnek a versenysemlegesség szabályrendszerének, tehát nem a piacon lévő informatikusképző cégek kurzusaihoz vehető igénybe az állami támogatás. A meghirdetett nyolchetes tanfolyam során alapvető digitális készségeket lehet elsajátítani, és a programozás alapjaiba is betekintést nyerhetnek a résztvevők egy weboldal felépítésén keresztül.

A járványhelyzet miatt felértékelődött gazdaságstratégia szempontjából fontos az informatikai tudás, mert válságálló, magas hozzáadott értékű munkát tesz lehetővé. Ráadásul az informatikai képzésen résztvevők válságállóbbá tehetik a saját munkahelyüket is – emelte ki az államtitkár. Hozzátette, elsősorban azoknak ajánlja a képzést, akik munka nélkül maradtak, vagy a vírushelyzet miatt idejük szabadult fel, illetve azoknak, akik fontolgatják az informatikai karriert, de nem tudják, hol kezdjenek neki. A képzés során felmérhetik, hogy ez lehet-e életpálya a számukra. Az államtitkár elmondása szerint a tanfolyamon például egy kozmetikus vagy fodrász elsajátíthatja azokat a képességeket, amelyek révén a jövőben online időpontfoglaló rendszert hozhat létre magának, honlapot fejleszthet, amelyen bemutathatja elkészült munkáit. György László szerint heti 10-30 óra tanulással elvégezhető a tanfolyam, amely – bár vizsgával zárul – nem ad képesítést, de a résztvevők visszajelzést kapnak erősségeikről és a fejlesztendő területeikről. Akik sikerrel teljesítik a vizsgát, azok számára megnyílik a lehetőség, hogy százszázalékos állami támogatással továbbtanulhassanak a programban elérhető IT-képzések egyikén, a nyolchetes képzés tehát az augusztusban induló képzések előszobája.

Május

22

a jelentkezési határidő

a tanfolyamra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.