Cégvilág

Több százezer bliccelés nincs kifizetve

A bliccelésen ért utasok jelentős részének egy-két pótdíjtartozása van, ugyanakkor többekkel szemben számos végrehajtási eljárás zajlik, akár milliós követelés alapján.

Miközben több mint 5 milliárd forinttal, 85,19-ról 90,34 milliárdra nőtt a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) belföldi értékesítésének nettó árbevétele tavaly, az adózott eredmény az 1,3 milliárd forintos nyereségből 4,69 milliárdos veszteségbe fordult – derült ki a fővárosi tulajdonú cég éves beszámolójából. Ez utóbbi mínusz 460 százalékos változás, emiatt Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes előterjesztést nyújtott be, amely szerint a Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK vezető tisztségviselője útján gondoskodjon arról, hogy a közlekedésszervező cég készítsen kiértékelő jelentést, és azt augusztus 31-ig nyújtsa be a Főpolgármesteri Hivatalnak.

A BKK a látványos hiányt alapvetően két tényező következményeként magyarázza.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Egyrészt a kudarcba fulladt e-jegyrendszer veszteségéből 6,1 milliárd forintot 2019-ben számoltak el, másrészt a főváros a BKK számára csak 10,4 milliárd forint kompenzációt hagyott jóvá

– olvasható a Fendrik László vezérigazgató által szignózott, május 12-én kelt dokumentumban. Az elektronikus jegyrendszer megvalósítására vonatkozó szerződést még 2014 októberében kötötték meg a Scheidt & Bachmann GmbH-val, ezt a BKK 2018. november végén felmondta. Erről az szerepel a beszámolóban, hogy az egyezség lezárása és elszámolása folyamatban van, a helyzet kivizsgálására indult rendőrségi nyomozás pedig még nem fejeződött be. A Scheidt & Bachmann GmbH-nak egyébként 1,35 milliárd forintot fizetett tavaly a BKK előlegként.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja!

pótdíj veszteseg 2019 bliccelés BKK beszámoló
Kapcsolódó cikkek