Cégvilág

Szél- és naperőművek fedezték a globális energiafelhasználás 10 százalékát

A szél- és a naperőművek 2020 első felében a világ villamosenergia termelésének 10 százalékát állították elő.

A szél- és a naperőművek 2020 első felében a világ villamosenergia termelésének 10 százalékát állították elő. A szélből és a napenergiából származó energiatermelés 2020 első felében 14 százalékkal nőtt, szemben a 2019-es azonos időszakkal, míg a szénüzemek termelése 8,3 százalékkal esett vissza – közölte az Ember nevű független klimatudosokból álló szervezet. A Reuters hírügynökség tájékoztatása szerint a jelentésben a kutatók rávilágítottak arra is, hogy ennél sokkal nagyobb változásokra lesz szükség, ha az aláírók tartani akarják a 2015-ös párizsi éghajlati megállapodásban kitűzött célok teljesítését.

A tudósok szerint az energiaszektor üvegházhatást okozó gázkibocsátásának óriási csökkentésére lenne szükség a következő évtizedben a globális felmelegedés korlátozása és az éghajlatváltozás legrosszabb következményeinek – például árvizek, aszályok és fajvesztések – megfékezése érdekében.

A vizsgált hat hónapban a villamosenergia-igény 3 százalékkal esett vissza,

főként a koronavírus miatti gazdasági korlátozások miatt – mutat rá a jelentés.

Fotó: AFP

A minimális csökkenés ellenére, világszinten a szénerőművek továbbra is a szénüzemek továbbra is a villamosenergia-termelés 33 százalékát állították elő az adott időszakban.

Amennyiben fenn szeretnénk tartani az esélyét annak, hogy a felmelegedés 1,5 fok vagy az alatti szinten maradjon, úgy a következő évtizedben, évi 13 százalékkal kellene csökkenteni a szénerőművi energiatermelést.

– közölte Dave Jones, az EMBER vezető elemzője a jelentéshez fűzött nyilatkozatában.

napelem napenergia szénerőmű szélenergia energiatermelés
Kapcsolódó cikkek