Cégvilág

A földgáz-sakkjátszmában fontosat lépett a német fél

Berlin egymilliárd eurós ajánlatot tett Washingtonnak az Északi Áramlat-2 megmentéséért.

Az Egyesült Államokban kitermelt földgáz Németországba szállítását elősegítő fejlesztések egymilliárd eurós (360 milliárd forint) támogatását ajánlotta fel a német szövetségi kormány a washingtoni vezetésnek az orosz földgázt Németországba szállító Északi Áramlat-2 vezetékrendszer megmentése érdekében – jelentette szerdán a hírportálján a Die Zeit című német hetilap.

A Die Zeit ismeretei szerint Olaf Scholz pénzügyminiszter augusztus elején előbb szóban, majd írásban is ígéretet tett Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszternek arra, hogy a kormány támogatja cseppfolyósított földgáz (LGN) fogadására alkalmas terminálok építését két északi-tengeri kikötőben – Brunsbüttel, Wilhelmshafen –, amelyeket könnyen el tudnak érni az Amerikából érkező LNG-szállító hajók.

Az írásban augusztus 7-én rögzített javaslat szerint a kormány egymilliárd eurós értékhatárig terjedő, „erőteljes támogatást” biztosít a fejlesztésekhez. Cserébe azt kéri az amerikai féltől, hogy ne gördítsen újabb akadályt az Északi Áramlat-2 befejezésének és üzemeltetésének útjába, és ne használja ki „a büntetőintézkedések már létező jogi lehetőségeit”.

Fotó: AFP/Stefan Sauer/dpa

A Die Zeit felidézte, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya szankciókat helyezett kilátásba az Északi Áramlat-2 építésében közreműködő vállalkozásoknak. Mint írták, a washingtoni vezetést politikai megfontolások mellett gazdasági érdekek is mozgatják, igyekeznek az orosz gáz kiszorításával piacot teremteni az amerikai kitermelésű földgáznak Európában.

Az Északi Áramlat-2 az orosz földgázt Németországba a Balti-tenger alatt – Ukrajna és Lengyelország megkerülésével –szállító Északi Áramlat földgázvezeték második vezetékpárja. Lefektetése 2018-ban kezdődött. A csöveket fektető hajók naponta nagyjából 3 kilométert haladnak előre az 1200 kilométeres nyomvonalon.

A beruházás még 2020-ban elkészülhet.

Az Európai Unióba (EU) irányuló orosz földgázexportnak az ukrajnai mellett újabb útvonalat biztosító fejlesztés legfőbb haszonélvezője Németország, amely Nyugat-Európa fő földgázelosztó központjává válhat. A kormány kezdettől támogatta a fejlesztést, és igyekezett kivonni a politikai vitákból. Törekvésének sikere az orosz ellenzék legismertebb politikusa, Alekszej Navalnij ellen augusztus 20-án végrehajtott mérgezéses támadás révén veszélybe került, mert belföldön és külföldön is sokan sürgetik, hogy a beruházás leállíttatása legyen a válasz Moszkvának a merényletre.

Az EU a gázfogyasztása nagyjából háromnegyedét importból fedezi. A legnagyobb beszállító Oroszország, amely a behozatal több mint 40 százalékát adja.

 

Északi Áramlat II. USA Oroszország Berlin földgáz
Kapcsolódó cikkek