BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négycsillagos szálloda lett a kisgazdapártközpontból

 

VG | Butikhotelként született újjá a volt kisgazdaszékház a Belgrád rakparton, amely nemcsak pártközpont, hanem számos egyéb funkciót ellátó épület volt fennállásának több mint egy évszázada alatt.

A 9,3 ezer négyzetméter alapterületű, nemrég Vision Hotel Budapest néven megnyitott négycsillagos szállodában kilenc dunai panorámás lakosztályt és 82 vendégszobát alakított ki a Market Építő Zrt., amely 2014 óta dolgozott ezen, a Migdal Magyarország Kft. megbízásából. A 2002-től 2013-ig tartó tulajdoni viták közben érték- és állagmegőrzés nélkül maradt épületen fél évszázadon keresztül semmilyen korszerűsítést nem végeztek el, a ház végtelenül lepusztult, mire a jelenlegi tulajdonosához került.

Az 1900-as évek elején épült, 1921-ig lakóházként funkcionált, és csupán addig tartotta meg eredeti megjelenését. Ezután a német kincstár követségi épületként használta, majd a II. világháború után különféle, jellemzően politikai szervezetek irodaházként, székházként hasznosították. Az egyes funkcióváltások jelentősen alakították a belső struktúrát, a helyiségkiosztást, valamint a homlokzatot is. Ez utóbbi a II. világháború után átépült. A bontási munkálatokkal együtt járó újjáépítéskor elvégzett régészeti feltárások közben kiderült, hogy értékes lelőhely a helyszín, külön kiállítást csináltak az ott talált, különböző korszakokból származó leletekből. Többségében a török korszakból találtak rengeteg csont- és bőrmaradványt, ebből arra következtettek a régészek, hogy egykor egy cserzőműhely állt itt – derül ki a Market közleményéből.

A kivitelezés – mint írták – sok szempontból nehéz volt, közben előre nem látható problémák is adódtak. A belváros közepén, rendkívül kis területen kellett a bontási, építési munkálatokat elvégezni. Az építkezés környezetében iskola, könyvtár és társasházak vannak, amelyeknek a működését a kivitelezés nem zavarhatta. A bontási munkákat mindössze néhány hónap alatt, a tanévkezdésre el kellett végezni, hogy a nagyobb zajjal járó folyamatok ne zavarják az oktatást. Az épület alá kétszintes mélygarázs került, a homlokzati díszítmények szakszerű helyreállítása pedig a műemléki hatóságok támogatásával valósult meg. Az épület Duna-parti homlokzata az eredeti, szecessziós stílusjegyeket megőrizve illeszkedik a sorházak közé.

A minden részletében újjászületett és modernizált szállodát a napokban megnyitották, üzemeltetését a Continental Group végzi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.