Cégvilág

A kötelezőnél nagyobbat emel az Auchan a béreken

A legalacsonyabb belépő alapbér bruttó 260 000 forint lesz az áruházláncnál a 6,2 százalékos emelést követően.

Az Auchan Retail Magyarország szerdai közleménye szerint döntött a 2021-es béremelésről.

A legnagyobb állományt kitevő, nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére – a garantált bérminimumnál, illetve a jogszabályban előírt emelésénél magasabb mértékben – átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től. A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6,2 százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz. 2019-től a vállalat közel 4,8 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre, továbbá az elmúlt egy évben több mint 200 új munkahelyet teremtett és 600 munkatársat vett fel.

Mint írták, az Auchan Retail Magyarországnál a 2021-es bérstratégiájának megfelelően a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére tehát átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től.

A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6,2 százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz.

Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A márciusi béremelésen túl az áruházi szakértő szintű munkatársak esetében a gazdasági célok megvalósulása és az egyéni teljesítmény függvényében, az év második felében egy további béremelést tervez a vállalat. Ezzel a kétlépcsős emeléssel a béremelés mértéke elérheti a 7,1 százalékot a szakértő munkavállalóknál.

Az Auchannál az árufeltöltő és pénztáros pozíciók mellett számos más szakma is megtalálható. 2021 júliusától egy szakértő szintű pék bruttó jövedelme elérheti a 395 ezer forintot, az online áruházban dolgozó kiszállítói szakértő munkatársé pedig az 514 ezer forintot is. Az alapbér-emelésen kívül a vállalat továbbra is biztosítja

a bruttó 7 600 Ft értékű Auchan Cafetéria kártyát és az 5 százalékos vásárlási kedvezményt,

valamint fenntartja a kiemelt kockázati élet-, baleset- és betegségbiztosítást, továbbá a piacon egyedülálló részvényesi programját, amellyel minden munkatárs élhet. Ezenfelül új juttatási elemként a jogszabályi kötelezettségen felül az Auchan a munkavállalók munkába járásának költségeit is jelentősen támogatja.

Az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete közötti bérmegállapodásról szóló többfordulós tárgyalásokon a vállalat többször megújította ajánlatát, de az egyeztetés végül megegyezés nélkül zárult.

Az idei évet jellemző bizonytalan gazdasági környezetben az egyik legfontosabb feladatunk a munkahelyek megőrzése. Vállalatunk eredményessége a munkatársaink teljesítményén alapul, így mindenképpen olyan munkahelyet és jövedelmet szeretnénk biztosítani számukra, ami a munkaerőpiacon is versenyképes. Az Auchannál díjazzuk a profizmust, a szakmai teljesítményt, ezt pedig a javadalmazásunkon is látszik. Bízunk benne, hogy az idei béremelésekkel még vonzóbbá tudjuk tenni vállalatunkat a munkavállalók körében

– mondta Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.

béremelések Auchan
Kapcsolódó cikkek