Cégvilág

Egymás felé tapogatózik az Exxon és a Chevron

A pandémia és saját, jelenleg elhibázottnak tűnő stratégiai döntéseik által egyaránt sújtott Exxon Mobile és Chevron gigaegyesülésről egyeztetett sajtóinformációk szerint.

A gazdaságtörténelem egyik legnagyobb potenciális cégegyesüléséről tárgyalt egymással a koronavírus-járvány kitörését követően a két legnagyobb amerikai olajmulti elnök-vezérigazgatója – értesült a napokban a The Wall Street Journal. Darren Woods, az Exxon Mobil és Mike Wirth, a Chevron első embere állítólag csupán előkészítő jellegű egyeztetést tartott, ám a piaci hírek szerint visszatérhetnek még a témára.

Ha valóban létrejönne a megállapodás, és újra fuzionálna John D. Rockefeller egykori Standard Oil nevű vállalatának – melyet az amerikai hatóságok 1911-ben éppen monopol helyzete miatt daraboltak nem kevesebb, mint 34 részre – két leghatalmasabb jogutóda, az teljesen átformálná a globális kőolajipart.

A két cég összesített piaci értéke eléri a 350 milliárd dollárt, így az összeolvadást követően az új társaság az ,800 milliárd dollár tőzsdei kapitalizációval rendelkező Saudi Aramco mögött a világ második legnagyobb olajgigászává válhatna.

A tranzakció ugyanakkor a Biden-adminisztráció ellenállásába ütközhet, hiszen az Egyesült Államok új elnöke az éghajlatváltozást tartja a kormányzat előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak. Mint többször kifejtette, az amerikai gazdaságot el akarja fordítani az olajipartól. Szakértők attól tartanak, hogy az

Fotó: AFP/Saul Loeb

Mobil és a Chevron elszalasztotta a Trump-érában adódott kedvező alkalmat az egyesülésre.

Paul Sankey, az olajóriások egyesülésének lehetőségét már októberben felvető független elemző úgy véli,

a fúziót követően a konszern értéke 300 milliárd dollár, szintje 100 milliárd körül alakulna. Szinergikus hatásként pedig összesítve 15 milliárd dollárral csökkennének az éves adminisztratív, és 10 milliárddal a beruházási költségek.

A két társaság közül amúgy az elemzők a tavaly 5,5 milliárd dolláros veszteséget felhalmozó Chevronnal kapcsolatban bizakodóbbak, mivel az előző években is erősebb volt a mérlege. Ráadásul szerencséje is volt, hiszen a járvány kitörését megelőzően az Anadarko Petroleumra tett 33 milliárd dolláros ajánlatát túllicitálta az Occidental Petroleum, így megúszta a még nagyobb veszteségeket.

A hét évvel ezelőtt 400 milliárd dolláros kapitalizációjával még Amerika legértékesebb vállalataként számon tartott – ám azóta a Dow Jones indexből is száműzött – Exxon Mobil ugyan az év első 9 hónapjában csak 2 milliárd dollár veszteséget hozott össze, ám a piac a negyedik negyedévére is deficitet vár. A Chevron papírjai tavaly 20 százalékkal, míg az Exxon Mobilé 29 százalékkal gyengültek.

Az elmúlt években mindkét nagyvállalat óriási összegeket ruházott be az olaj- és gáziparba, mellőzve a megújuló-energiaipari befektetéseket. Abból indultak ki, hogy a világnak az elkövetkező évtizedekben hatalmas mennyiségű fosszilis üzem- és tüzelőanyagra lesz szüksége, ezért le kell csapni a kedvező áron megszerezhető kapacitásokra. Velük ellentétes utat járt be az európai BP és Shell, amelyek engedtek a szabályozói és a befektetői nyomásnak, és a felé fordultak. A befektetők azonban ezidáig az ő erőfeszítéseiket sem honorálták.

A hírre az amerikai tőzsdenyitást megelőző elektronikus kereskedésben az Exxon Mobil részvényei 1,6 százalékkal, a Chevron papírjai 1,4 százalékkal drágultak.

Chevron exxon
Kapcsolódó cikkek