Cégvilág

Filmforgatások és virtuális szezonnyitó a Hungexpónál

Betör a filmstúdiók piacára a Hungexpo, amely könnyen berendezhető csarnokait és új digitális stúdióját is bérbeadásra kínálja hosszútávon. Bejelentették azt is, hogy az első három márciusi kiállítást virtuálisan rendezik meg.

Bár március elsejéig hosszabbította meg a kormány a járványügyi korlátozásokat, a március elején induló Hungexpo kiállítási szezon márciusi rendezvényeit a tervezhetőség és a biztonságos megrendezhetőség érdekében virtuális lábra helyezik

– hangzott el a hétfő reggeli rendkívüli tájékoztatón. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy

a digitális kiállításokból a hagyományos formához képest jóval szerényebb, mindössze 20-25 százaléknyi bevétel származik, de ez az időszak most nem a nyereségszerzésről, hanem a szakma kiszolgálásáról szól.

A társaság tavalyi árbevétele a pandémia hatására a 2019. évi negyedére csökkent, nem éri el a 2,8 milliárd forintot, a jövedelmezőség a töredékére esett, de a rendkívül jól indult tavalyi évnek, és a kreítv megoldásoknak, az őszi hibrid kiállításoknak is köszönhetően sikerült mintegy 160 millió forintnyi eredménnyel zárni.

Fotó: Shutterstock (illusztráció)

A pandémia miatt elnéptelenedett vásárvárosban volt idő az elmulasztott fejlesztések pótlására, például egy professzionális applikáció fejlesztésére is, amivel régóta adósok a kiállítóknak és a látogatóknak.

Elkészült egy modern digitális stúdió, amelyet bérbeadással is hasznosítani kívánnak, mert kis webináriumok és nagyrendezvények számára egyaránt alkalmas. Emellett szeretnének betörni – egyelőre kiegészítő profilként – a filmforgatások piacára, mert a pavilonok stúdió céljára is alkalmasak, a szolgáltatási körök is lefedik mindazt, amire a filmeseknek szükségük van, a standépítők díszleteket is tudnak építeni – jelezte Ganczer Gábor. A vezérigazgató szerint a három új fejlesztés mindegyike komoly potenciált jelent, és a virtuális megoldásokat, az úgynevezett hibrid kínálatot is hosszú távon megtartják.

A márciusi Agromasht március 3-6 között, a Fehova és a Budapest Boat Show pedig március 18-21 között nyit a virtuális térben, a látogatók számára ingyenesen.

A kiállítók három díjcsomagban – 400 ezer és 990 ezer forint között – kínált megjelenés és kapcsolódó szolgáltatások között választhatnak.

A digitális standokra külön kell jelentkezni, a kiállítók azokat ugyanúgy berendezhetik, mint a klasszikus standokat, és lehetőségük lesz a látogatókkal kommunkálni is az interaktív csatornákon. „Az áprilisi Construmát úgy tervezik, hogy meg tudják tartani az eredeti időpontban, ha azonban a korlátozásokat márciusra is meghosszabbítják, a kiállítást júniusra halasztják, amikor a remények szerint már offline térben is megrendezhetik, a májusi Mach-Tech kiállítás időpontján azonban nem változtatnak – hangzott el.”

A Hungexpo Zrt. vezére beszélt arról is, hogy a rendezvényszervezők a szállodásokkal és a zenészekkel ellentétben semmiféle kárenyhítést nem kaptak elmaradt bevételeik után, holott tavaly március óta már nagyon komoly deficittel néznek szembe, csak a bértámogatás van, így sokan nem fogják túlélni az elmúlt időszakot.

Hungexpo
Kapcsolódó cikkek