BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy változás előtt a Tesla Kínában, ha ez beválik, robbanthat Musk

Néhány hónapon belül nagy piac nyílhat a Tesla előtt, Elon Musk szerint 2026 elején engedélyezik Kínában is a teljesen önvezető járműtechnológiáját. Az amerikai vállalat számára ez kulcsfontosságú lépés lehet a kínai eladások fellendítésében.

Elon Musk arra számít, hogy Kína hamarosan teljes körű engedélyt ad a vállalat fejlett vezetéstámogató rendszerének használatára, amit önvezető technológia néven is ismernek – tudta meg a Bloomberg.

Tesla dealership damage
Új lendületet kaphat a Tesla Kínában / Fotó: PA Images via Reuters 

„Részleges engedélyünk már van Kínában, és reményeim szerint februárra vagy márciusra megkapjuk a teljes jóváhagyást is” – mondta Musk a Tesla éves részvényesi közgyűlésén, ahol egymilliárd dollár értékű kompenzációs csomagot szavaztak meg neki egyhangúlag.

A Tesla régóta próbálja elérni, hogy a kínai hatóságok engedélyezzék a szoftvert, amely – a nevével ellentétben – továbbra is folyamatos emberi felügyeletet és gyakori beavatkozást igényel.

Az engedélyezés kulcsfontosságú a vállalat számára, mivel ez segíthetné az értékesítés fellendítését Kínában, ahol a Tesla teret veszít a népszerű hazai márkákkal szemben. 

Emellett a szoftver Musk nagyobb víziójának is része, amely a teljesen önvezető járművek fejlesztését célozza.

A Tesla fejlett vezetéstámogató funkciói jelenleg csak részleges engedéllyel működhetnek a világ legnagyobb elektromosautó-piacán. A szélesebb körű tesztelésre addig kell várni, amíg az amerikai vállalat meg nem kapja a teljes jóváhagyást a kínai szabályozóktól.

Bár a Tesla azt állítja, hogy a szoftver növeli a közlekedésbiztonságot, az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságok vizsgálatot indítottak olyan esetek miatt, amikor a Tesla járművei piros lámpán hajtottak át, illetve más közlekedési szabályokat sértettek meg a részleges automatizálás alatt. Vizsgálatokat indítottak a Tesla ajtóival, az Autopilottal és azzal kapcsolatban is, hogy a vállalat időben jelenti-e a baleseteket.

Itt a jelentés, meglepődtek az elemzők: vége a Tesla aranykorának, Musknak be kell vetnie a csodafegyvert – hiába a rekordbevétel

Az adójóváírás szeptember végi eltörlésével Donald Trump pontot tett a Tesla aranykorára. Az elektromosautó-gyártó az utolsó fogyasztói rohamot még állta, de innentől szakértők szerint a lejtmenet következik. Hacsak nem válik be a Tesla csodafegyvere, a robotaxizás, amelynek ugyancsak kerékkötője lehet a Muskkal tengelyt akasztó amerikai elnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.