BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több a magyar védjegy Európában

Kifejezetten jól szerepelnek a magyar cégek az európai uniós védjegyek területén, közülük még a Richter Gedeon és a Zwack Unicum aktivitásán is túltett tavaly az üveggyapot termékekre szakosodott Ursa Salgótarján Zrt.

A külföldre irányuló növekvő magyar vállalkozói aktivitást jelzi, hogy a hazai bejelentők tavaly 837 európai uniós védjegybejelentést nyújtottak be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO), 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Az elmúlt évben 686 magyar eredetű európai uniós védjegy lajstromozása történt meg, 13 százalékkal több az előző évinél. „Ez azért fontos, mert látszik, hogy erősödnek a hazai vállalkozások, és a nemzetközi piacra lépésnél már a tudatosságra is figyelnek, oltalommal lépnek piacra, megelőzve, hogy könnyen másolható legyen a termékük” – értékelt lapunknak Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke. Érdekesség, hogy a hazai bejelentők közül a Richter Gedeonnál (84) és a Zwack Unicumnál (73) is több euró­pai uniós védjeggyel rendelkezett az üveggyapot termékek gyártására és forgalmazására szakosodott Ursa Salgótarján Zrt. Az EUIPO-n túl a magyar gazdaság szereplői 205 nemzetközi (madridi megállapodás és jegyzőkönyv szerinti) védjegybejelentést tettek, ami 18 százalékkal múlta felül az előző évit.

A nemzeti úton benyújtott védjegybejelentések száma tavaly 3988 volt, 2,4 százalékkal több, mint 2019-ben. A bejelentések 91 százaléka magyar ügyfelektől érkezett, aktivitásuk 2,3 százalékkal nőtt éves alapon, 61 százalékuk intézményi, a fennmaradó 39 százalék egyéni bejelentő volt. A legtöbb nemzeti védjegybejelentést a Richter Gedeon Nyrt. nyújtotta be 2020-ban (72), őt követi az Egis Gyógyszergyár Zrt. (55), a Tolnagro Kft. (30), a SáGa

Foods Zrt. (22) és a PQ Partners Limited (14). Az elmúlt évtizedben sosem volt olyan rövid az átlagos átfutási idő, mint tavaly. A nemzeti védjegyek lajstromozására irányuló eljárás átlagos bruttó ügyintézési ideje mintegy három héttel, 24,5 hétre csökkent, az előző évi, szintén kedvező szintnél 10 százalékkal rövidebbre. A legtöbb hatályos nemzeti védjeggyel rendelkező jogosultak listáját két magyar gyógyszeripari cég, a Richter Gedeon (1041) és az Egis (905) vezeti.

Megfigyelhető, hogy a járványhelyzettel járó korlátozó intézkedések kedvezőtlenül befolyásolták a Magyarországot megjelölő nemzetközi védjegyek bejelentése – és utólagos területkiterjesztése – iránti kérelmek számát, amely 1243 volt tavaly, 27 százalékkal elmaradva az előző évitől – derült ki a Szellemi Tulajdon Világszervezetének adataiból. A Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítőben 1317 nemzetközi védjegybejelentést hirdettek meg, csaknem 30 százalékkal kevesebb et az előző évinél. Ugyanakkor a Magyarországra is kiterjedő hatállyal lajstromozott európai uniós védjegyek száma évről évre növekszik. Ezt a trendet a Covid-válság sem törte meg, tavaly több mint 176 ezer ilyen bejelentést regisztráltak, 6,5 százalékkal többet, mint 2019-ben. Eközben bő 153 ezer EU-s védjegyet lajstromoztak, ami 9 százalékos éves növekmény.

Túl a centenáriumon

A nemzeti védjegylajstromban az elmúlt esztendő végén 63 százévesnél idősebb védjegy szerepelt.

A legidősebb védjegy 1895. július 26-i bejelentési nappal a Panadol GmbH által benyújtott Odol megjelölés.

A százévesnél idősebb védjegyek közé tartozik még a többi közt az Aspirin (1899, Bayer), az Apenta (1899, Grupa Maspex), az Aesculap (1900, Aesculap AG), a Daimler (1900, Daimler AG), valamint a Valvoline megjelölés (1902, Valvoline LLC). A legidősebb védjeggyel rendelkező magyar jogosult a Richter Gedeon, amelynek Tonogen megjelölése 1902. november 19-i bejelentéssel szerepel a lajstromban.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.