Cégvilág

Elmérgesedett a horvát gyógyszer-nagykereskedő és az állam vitája

Az adósságok miatt a vezető cég leállította a gyógyszerek kiszállítását a kórházakba.

A legnagyobb horvát gyógyszer-nagykereskedő egy kórház kivételével az ország összes gyógyintézete számára leállította kedden a gyógyszerek szállítását 2 milliárd kuna (közel százmilliárd forint) kintlévőség miatt – közölte a vállalat igazgatója.

Jasminko Herceg, a Medika vállalat vezetője elmondta:

figyelmeztetéseikre nem reagált a kormány, ezért úgy döntöttek, keddtől egyetlen doboz gyógyszer sem kerül azokba a kórházakba, amelyek nem tartják be a 60 napos fizetési kötelezettséget.

Az év első negyedévében egymilliárd kuna értékben szállítottak ki gyógyszereket, és mindössze 100 millió kuna kintlévőséget tudtak behajtani – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kormány nem tett javaslatot a probléma megoldására, Vili Beros egészségügyi miniszter pedig már a telefont sem veszi fel.

Fotó: Getty Images

A horvát gyógyszer-nagykereskedők a hét elején figyelmeztettek, hogy a hónap végéig az állam, a kórházak és a horvátországi egészségbiztosítási pénztár adóssága a vállalatok felé eléri 6,5 milliárd kunát. Ebből csak a kórházak adóssága eléri a 4,5 milliárd kunát.

A kormány tavaly októberben egyszer már kifizette a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét, összesen 2,24 milliárd kunát. A maradék tartozás tavaly év végéig 750 millió kunával, ebben az évben pedig további félmilliárd kunával növekedett.

Az egészségügyi miniszter a sajtónak kedden úgy nyilatkozott: tökéletesen tisztában van a problémával, amelyet úgy jellemzett, mint az „egészségügyi ellátórendszer évtizedek óta tartó krónikus betegsége”.

Mint mondta, szerdán tárgyalóasztalhoz ülnek a gyógyszer-nagykereskedőkkel, és átmenti megoldást fognak találni a problémára.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, miszerint honnét teremtenek elő ennyi pénzt a költségvetésben, a szakminiszter azt válaszolta: valamennyi összeg a rendelkezésükre áll, de ez csak rövid távú megoldás, idővel lehet, hogy növelniük kell az egészségügyi szolgáltatási járulékokat.

Medika Horvátország gyógyszeripar
Kapcsolódó cikkek