A Vraylar adja a Richter értékének igen jelentős részét, ezért a termékkel kapcsolatos bármely bevételi kockázatot komolyan kell venni – mondta a Világgazdaságnak Bosnyák Zsolt, az Equilor szenior elemzője az amerikai gyógyszergyártókra nézve sok jóval nem kecsegtető törvényjavaslatról.
Sárosi Viktor
2021.03.25, 06:16
Megosztom a cikket
Nyomás alá kerültek a gyógyszergyártók amerikai tőzsdéken jegyzett részvényei a Bernie Sanders független szenátor által benyújtott törvényjavaslat hírére. Az esést az AstraZeneca és a Roche vezette kedden, de gyengült a Johnson & Johnson, a Merck, a GSK és kismértékben az Abbott és az AbbVie is. Szerdán hiába nyitott 200 pontos pluszban a Dow Jones, a gyógyszergyártók részvényei stagnáltak vagy valamelyest esett az árfolyamuk.
A Richter amerikai piacát is érintő javaslat három jogszabály révén érné el a vényköteles gyógyszerek árának csökkenését. Az indítvány egyik fontos eleme, hogy az Amerikában receptre felírható gyógyszerek árát a kanadai, brit, francia, német és japán kiskereskedelmi árak mediánértékét alapul véve maximálnák.
Fotó: Samuel Corum / Bloomberg / Getty Images
A másik pontja szerint az Egyesült Államok egészségügyi és szociális minisztériuma (HHS) újratárgyalhatná a Medicare-rendszeren keresztül, tehát az állami egészségbiztosítás támogatásával értékesített gyógyszerek árképzését a gyártókkal. A harmadik pont pedig lehetővé tenné magánszemélyeknek és a patikáknak az egyéni gyógyszerbehozatalt Kanadából.
A Politico úgy kalkulál, a szektor leghangosabb bírálójának javaslata dollártízmilliárdokkal csökkentené a gyártók amerikai bevételeit. A mérleg másik oldala, hogy a kongresszus költségvetési hivatala szerint egy évtized alatt 456 milliárd dollárt lehetne megtakarítani, ezen belül csak 50 milliárdot a Medicare-nél, ahol a vényköteles gyógyszerek forgalmának 30 százaléka zajlik.
A gyógyszergyártók érdekeit képviselő PhRMA szóvivője, Brian Newell jelezte, készek együttműködni a döntéshozókkal a kiskereskedelmi árak mérséklésében. Hozzáfűzte azonban, az esetleges bevételkiesést a kutatás-fejlesztési költségek visszavágásával ellensúlyoznák. Egyelőre még az sem biztos, hogy a Demokrata Párt egységesen Sanders javaslata mögé áll, a gyógyszeripar ugyanis potenciális szövetségest lát például abban az arizonai szenátorban, aki a 2020-as választási ciklusban 121 ezer dollár támogatást kapott az ágazat szereplőitől. Pénzből juthatott máshova is, az
OpenSecrets szerint magasan a gyógyszeripar befolyása a legnagyobb az amerikai törvényhozás felett, csak tavaly 306 millió dollárt költöttek lobbicélokra.
2019-ben a demokrata többségű képviselőház már elfogadott egy jogszabályt, amely felhatalmazta a HHS-t az Egyesült Államokban forgalmazott 25 legdrágább gyógyszer árának újratárgyalására, a republikánusok vezette szenátus viszont nem volt hajlandó tárgyalni a javaslatról, épp arra hivatkozva, amivel a gyógyszergyártók lobbistái most is érvelnek.
Kockázatos a magas Vraylar-ár
Miután a Vraylar adja a Richter értékének igen jelentős részét, ezért a termékkel kapcsolatos bármely bevételi kockázatot komolyan kell értékelni. Az AbbVie nemrég emelte meg a cariprazine hatóanyagú termék csúcsértékesítési becslését évi 4 milliárd dollárra, a hír hatására jelentősen emelkedett a Richter árfolyama. Valószínűnek tartom, hogy Joe Biden ambiciózus, 3000 milliárd dolláros gazdasági csomagját részben az egészségügyi kiadások lefaragásával finanszírozhatják, ám a kiegyensúlyozott erőviszonyokkal jellemzett szenátus miatt nem számítok radikális gyógyszertámogatási megvonásokra, ugyanis a republikánusok és a demokraták konzervatívabb szárnya sem támogatná az ársapkák bevezetését. A piaci működésbe való nagyobb beavatkozás az amerikai gyógyszeripar innovatív jellegét fenyegethetné, ez egyik pártnak sem érdeke. A kockázatokat növeli azonban, hogy a Vraylar igen drága gyógyszer, egy hónapra 1268 dollár a támogatások nélküli nagykereskedelmi ára, amelyet a Medicare- és Medicaid-rendszer jóformán teljes mértékben átvállal a fogyasztótól. A nem államilag támogatott szegmensben azonban nem várok jelentősebb gyógyszerár-szabályozást, ez pedig csökkentheti a Vraylaron levő nyomást. | vg
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.