BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújul a versenypálya

Hecker Flórián | A tervek szerint 2022-ben, a Magyar Nagydíj futama után indul a Hungaroring teljes átépítése – ismertette tegnap Gyulay Zsolt, az állami tulajdonú Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A tervezés nyílt közbeszerzése már lezajlott, ezek engedélyei a nyár végére várhatók, a kivitelezés tendereztetése ezután kezdődhet. Az építkezésre tíz hónap áll rendelkezésre, mert a létesítménynek 2023-ra készen kell állnia a Forma–1-es mezőny fogadására. A beruházás három fő részből áll: létrehoznak egy méltó fogadórészt a bejáratnál, újjáépítik a paddock épületét és a csaknem tízezer fős lelátórészt. A fejlesztés nemcsak azt szolgálja, hogy a Hungaroringen 2027-ig meg lehessen tartani a világ egyik legnépszerűbb versenyét, de ez a feltétele is annak, hogy esély legyen a lejáró licenc meghosszabbítására. A Covid okozta bizonytalanság miatt még nem tudják, hogy milyen keretek között tartható meg az idei esemény. „Reméljük, hogy tudunk majd nézőket fogadni. Az üzemeltetés kizárólag a pálya bevételeiből finanszírozható, nincs állami mankó. Tavaly nem adtunk el jegyet, a pályahasznosítás leállt. Még egy ilyen időszakot nehezen bírnánk ki” – közölte Gyulay Zsolt, aki az eseményen stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Weingartner Balázzsal, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (Humda) elnök-vezérigazgatójával.

A Humda gondozásában épül a hajdúnánási MotoGP-pálya. Erről a Hungaroring vezetője elmondta, hogy kezdetben „durcásak” voltak, mert sportszakmai szempontból is az új pálya konkurenciája lehet a Hungaroringnek. Ezeket a szempontokat azonban sikerült tisztázni, és mára látszik, hogy a Humda nem rivális, inkább pluszforrásokat hozhat a Forma–1-es komplexumnak. A következő időszak kérdése, hogy hogyan hangolható össze a két centrum üzemeltetése, és hogyan erősíthetők az autó-motorsportban rejlő szinergiák. Ezt hangsúlyozta Weingartner Balázs is. Mint elmondta, a Humda feladatai között szerepel a sportdiplomáciai kapcsolattartás és az autó-motorsport komplex szemléletmódváltása is. Ebben fontos szerepet szánnak a Hungaroringnek, amely a hazai autó-motorsport Szilícium-völgye, ezért szeretnék fellendíteni az itteni kutatás-fejlesztési tevékenységet és a mérnökképzést. A hajdúnánási pálya a kelet-magyarországi régió fellendítésének egyik kulcsa lehet. A gyorsaságimotoros-világbajnokság jogtulajdonosánál, a Dorna Sportsnál öt ország versengett két versenypálya felvételéért a MotoGP programjába. A tervpályázaton a Bord Építész Stúdió koncepciója nyert, a specifikus tervek a nyárra el is készülhetnek. Az ősszel elkezdődhetnek az előzetes földmunkák, a magasépítés pedig jövőre. Két év múlva, de legkésőbb 2024-ben megtartanák az első Magyar Nagydíjat.

A MotoGP versenynaptárába

5

ország akart bekerülni

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.