Cégvilág

Koronavírus elleni tablettát dob piacra a Pfizer

Még az idén hozzáférhető lehet az új gyógyszer.

Mérföldkő lehet a koronavírus elleni küzdelemben egy tabletta, amelyet kifejezetten a SARS-CoV-2 vírus legyőzésére fejlesztett ki a Pfizer – számolt be róla a Telegraph. Az Egyesült Államokban és Magyarországon elsőként engedélyezett és forgalomba hozott Covid–19 elleni vakcinát gyártó vállalat már meg is kezdte a humán klinikai tesztelést:

Belgiumban és az Egyesült Államokban hatvan 18–60 év közötti egészséges önkéntest vontak be a fázis I. vizsgálatba.

A lap értesülései szerint a szert már tesztelték állatokon, és mivel sem a használata során, sem utána nem merült fel aggodalomra okot egészségügyi hatás vagy mellékhatás, elindulhatott a klinikai vizsgálatok humán szakasza, amely három fázist ölel fel, és a tervek szerint 145+28 napot vesz majd igénybe. A jelenlegi szakaszban többek között az emberi szervezet számára tolerálható dózist vizsgálják (önmagában és a HIV-kezeléshez használt ritonavir gyógyszerrel kombinálva), valamint a lehetséges mellékhatásokat, és azt, hogyan érzik magukat a tesztalanyok a szer bevétele után.

Fotó: Getty Images

A klinikai vizsgálatok harmadik fázisban már több tízezer emberen tesztelik majd – tabletta és folyadék formájában – a szert.

Optimista előrejelzések szerint még az idén engedélyezhetik a használatát.

A tabletta más összetevők mellett tartalmaz egy fehérjetermészetű molekulát, a PF 07321332 kódnevű vírusellenes proteáz inhibitort – a HIV-1-fertőzött felnőttek kezelésében alkalmaznak proteáz inhibitort, hogy meggátolja a fertőzött sejtek vírustermelését –, amit úgy alakítottak ki, hogy megakadályozza a vírus orrban, torokban és tüdőben történő elszaporodását.

Az amerikai gyógyszeripari vállalat kutatói bíznak benne, hogy ez a tabletta hozhatja majd meg a régen várt áttörést, hatékony megoldást nyújtva a koronavírus-fertőzés otthoni kezeléséhez. A gyógyszer szedését a fertőzés első jeleinek észlelésekor kell elkezdeni, így elkerülhetővé válik, hogy a beteg kórházba kerüljön, vagy kritikus állapotban azonnali ellátást igényeljen – közölte Mikael Dolsten, a Pfizer vezető tudományos munkatársa.

Dafydd Owen vakcina koronavírus járvány oltás Mikael Dolsten Pfizer/Biontech
Kapcsolódó cikkek