BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sorban állás várható a szervizeknél

Az utóbbi egy héten már 60-70 százalékos telítettséggel dolgoztak az autószervizek. Egyelőre kisebb a forgalom, mint 2019 azonos időszakában, a tavaly tapasztaltnál viszont többen cserélnek gumit az autójukon.

Már március közepén elindult a tavaszi abroncscsere-időszak, de a nagy forgalom és a tömeges átszerelés még várat magára. Általában a flották cserélik leghamarabb, ütemezetten az abroncsokat, és a tudatos fogyasztók, akik el akarják kerülni a nagy sort. „Két hete tart az abroncscsere időszaka, de egyelőre csak takaréklángon megy, a korlátozások is visszavették az átszerelési kedvet. Még nincs elkésve senki, főleg, hogy a fél országban a napokban ráadásul havazott. A jövő héten indulhat a cserehullám, sorban állásra is lehet számítani” – mondta a Világgazdaságnak Márkus Tibor, a Marso Kft. kereskedelmi igazgatója. Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház Kft. vezérigazgató-helyettese is hasonló tendenciákról számolt be lapunk érdeklődésére, elmondása szerint már egy hete 60-70 százalékos telítettség felett dolgoznak a szervizek. Kisebb a forgalom, mint 2019 azonos időszakában, a tavalyinál viszont valamivel jobb a helyzet, mivel egész nap nyitva lehetnek a szervizek.

A január–februári időszakban 6,5 százalékkal kevesebb nyári és 45 százalékkal kevesebb téli gumi érkezett az országba. Az utóbbinál azért ilyen nagy a visszaesés Márkus Tibor szerint, mert nem mentek az emberek síelni, és elmaradt a több hullámban bekövetkező téli abroncsvásár. Egyedül a négy évszakos abroncsok esetében figyelhető meg növekedés, ezzel folytatódik az évek óta tartó tendencia. Az idei első két hónapban 57 százalékos volt a bővülés, de az összes abroncsra vetítve még így is csak 8 százalékos a négy évszakosok piaci részesedése.

Már április elején jelentős, 5-8 százalékos áremelkedésre lehet számítani a piacon, egyes termékek esetében akár 20 százalék körüli is lehet a drágulás mértéke. Sok viszonteladó már márciusban nagyobb tételben vásárolt, emiatt áprilisban várhatóan kevesebb abroncs érkezik az országba. Pollák Péter kifejtette, hogy a drágulásért egyrészt az árfolyam okolható, másrészt a gyártói költségek emelkedése, amelyet főként a tengeri fuvarozásban kialakult konténerválság okoz. A legtöbb gyártó arra is figyelmeztet, hogy globális termékhiány lehetséges, szintén a szállítási problémák miatt. Sok európai piaci szereplő Ázsiába helyezte át a termelését, de még ha a gyártás Európában van is, az alapanyagok zöme a Távol-Keletről érkezik, az alapanyagszűke miatt pedig még csökkenő kereslet mellett is kialakulhat termékhiány. Ezt nem feltétlenül érzékelik majd a fogyasztók, hiszen a kereskedők több márkával dolgoznak együtt, így ha kisebb csúszásokkal is, de valószínűleg ki tudják szolgálni a vásárlókat.

Az online értékesítési csatornák használata ugrásszerűen megnőtt, minden évben volt 1-2 százalékos növekedés, a járvány előtt a vásárlások 17-18 százaléka valósult meg online, most viszont már a 22-23 százaléka. Jelentős piaci előnyhöz jutnak azok a cégek, amelyek online is értékesítenek. Összességében a tavalyi évhez hasonló forgalom várható idén is az abroncspiacon, ez azonban függ a nyári turizmus volumenétől, a használtautó-piac alakulásától és a gazdaság újraindításától.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.