Cégvilág

A Heineken piacot hódítana a szesztilalom után

Dél-Afrikában tervez akvizíciót a holland söripari óriás.

A Heineken tervei között szerepel, hogy terjeszkedjen Dél-Afrikában, ennek érdekében szeretné felvásárolni az ország egyik legnagyobb bor- és töményital-gyártó vállalatát – számolt be róla a Bloomberg.

A holland cég a globális sörpiac második legnagyobb szereplőjének számít, és a tervek szerint 2,5 milliárd dollár értékben szeretné megvenni a Distell Group Holdings vállalatot.

Bár a két cég között tartanak a puhatolózások, sajtóértesülések szerint a dél-afrikai vállalat hajlik az akvizícióra.

A felvásárlás az egész térség iparágának kedvező lendületet biztosítana, a koronavírus-járvány miatti lezárások ugyanis drasztikusan lefékezték a helyi piacot.

Fotó: Shutterstock

Dél-Afrika ugyanis az egyik legszigorúbb járványügyi korlátozást vezette be világszinten. A pandémia megfékezése céljából a tömegrendezvények és a társasági összejövetelek visszatartása mellett döntött,

emiatt alkoholtilalmat vezetett be.

Főként ennek hatására a Heineken még a tavalyi évben elállt egy közel 428 millió dolláros sörfőzde-beruházástól.

Ez az ország és az ipar iránti bizalom próbája, a 20 hetes tilalom a dél-afrikai alkoholipar legnagyobb kihívása volt

– vélekedett Lucky Ntimane, a Nemzeti Alkoholkereskedők Tanácsának egyik alapító tagja.

Bár a legutóbbi teljes alkoholtilalom februárban véget ért, az esetszámok újbóli növekedése miatt a piaci szereplők újfent aggódó szemekkel fürkészik a járványügyi mutatókat és a kormányzati intézkedéseket egyaránt.

Bár a Heineken elsődleges célpiaca Európa, más földrészeken is egyre aktívabban mozog. A Distell nemzetközi piacokon folytatott bevétel-növekedése 2020 második felében kétszámjegyű volt, a belföldi értékesítése – főképp a tilalom következtében – messze elmaradt az elvárásoktól. A vállalat legfontosabb terméke a bor, amit Dél-Afrika a világ minden tájára exportál.

Heineken felvásárlás bor alkohol szesztilalom Dél-Afrika Distell söripar sör
Kapcsolódó cikkek