Még harmincmilliárd forint jut a versenyképesség javítására
A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben
– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább kétmillió eurónyi beruházást valósítanak meg, a támogatás intenzitása pedig a székhely szerinti megye fejlettségétől függően 20 vagy 33 százalékos lehet. A tárcavezető az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart. Egy vállalat – az Európai Bizottság határozata alapján – maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet. Már 1434 cég döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, ezzel megvédve 270 ezer munkahelyet. | VG


