BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyarapodott a bankholding hitelportfóliója

A Magyar Bankholding Zrt.-hez tartozó bankok aggregált mérlegfőösszege a hazai pia­con a járványhelyzet ellenére messze a legnagyobb mértékben, csaknem ötven százalékkal nőtt tavaly.

A Magyar Bankholding Zrt. tagbankjai az előzetes adatok szerint 2020-ban 47 százalékkal növelték aggregált mérlegfőösszegüket az egy évvel korábbihoz képest, ami a 22,9 százalékos piaci átlag több mint kétszerese. A holding mindhárom tagja, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport külön-külön is kimagasló növekedést és piacrész-gyarapodást ért el. Az emelkedésben fontos szerepet játszott az erőteljes betétgyűjtési és hitelezési aktivitás. A bankcsoport ügyfelei tavaly csaknem 30 százalékkal bővítették betétállományukat a tagbankoknál, miközben a piaci átlag 23,2 százalékos volt. A holding tagbankjainak piaci részesedése az elmúlt év végére 18,1 százalékra emelkedett.

A három hitelintézet összesen több mint 13 százalékkal gyarapította aggregált hitelállományát, ezzel a Magyar Bankholding részesedése a hazai piacon 16,1 százalék. Jelentős volt a tagbankok kihelyezése a Széchenyi-kártya új hiteltermékeinél is, ahol jelenleg együttesen 35,6 százalékos piaci hányadot birtokolnak, míg a korábbi Széchenyi-kártya-termékek kihelyezésében a tagbankjai révén a bankcsoport 73 százalékos részesedéssel továbbra is élen jár a piacon.

Tavaly 58 százalékkal esett a teljes magyarországi bankszektor eredménye, amit főként a kockázati költségek növekedése okozott. A holding tagbankjainak aggregált adózott eredménye 14 milliárd forintra csökkent, ebből a kockázati költségek nettó 60 milliárd forinttal rontották a csoport hitelintézeteinek pénzügyi teljesítményét.

A Magyar Bankholdinghoz tartozó társaságok egyéb pénzügyi szektorokban is meghatározó szerepet töltenek be: a lízingtársaságok a válságból fakadó visszaesés ellenére a 30 százalékos részesedésükkel változatlanul első helyen állnak a hazai lízingpiacon a finanszírozott összeg nagysága alapján – áll a közleményben. A bankcsoport saját jelzálogbankja, a Takarék Jelzálogbank a csaknem 20 százalékos részesedésével a második legnagyobb, egyben a legtöbb banki partnert kiszolgáló refinanszírozó. A Magyar Bankholdinghoz tartozik továbbá a három nagy egészségpénztár egyike, az MKB-Pannónia, amelynek piaci részesedése 22 százalékot tesz ki.

A Magyar Bankholding 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését. A csoport 1,4 millió aktív lakossági és 208 ezer aktív vállalati ügyfelet szolgál ki. A holding számos területen piacvezető. Országosan 925 fiókot működtet, együttes mérlegfőösszege 8424, hitelállománya 3787, betétállománya pedig 5414 milliárd forint.

Összefogás a csoporton belül

Az MKB Consulting Zrt. 2021. április 25-én együttműködési megállapodást kötött a Takarékbank Zrt.-vel és a Budapest Bank Zrt.-vel. A megállapodások értelmében az MKB Consulting elsősorban a vállalkozásfejlesztés és a digitalizáció területén nyújt támogatást egyelőre az érintett tagbankok, később a Magyar Bankholding Zrt. számára is – ismertette az MKB Consulting. Közleménye szerint a 2021–2027 közötti európai uniós támogatási ciklus új pályázati konstrukciói kínálta lehetőségek maximális kiaknázása érdekében a felek az MKB Consulting segítségével közös workshopokat, tájékoztatókat szerveznek a tagbanki ügyfelek felkészítésére. A pályázati és támogatási témák mellett az MKB Consulting szolgáltatásai közt egyre nagyobb szerepet kapnak a klímavédelmi és a zöldszolgáltatások, amelyek a Takarékbank és a Budapest Bank ügyfeleinek is rendelkezésére állnak. Az MKB Consulting megújult arculattal, a vállalatok, önkormányzatok, intézmények megbízható és felelős finanszírozási tanácsadó partnereként folytatja munkáját.

A három hitelintézet több mint

13

százalékkal gyarapította kihelyezett hitelállományát

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.