Jócskán megnövekedett a pandémiás időszakban a kibertámadások száma, ezért a nyári szabadságolások alatt is érdemes néhány extra óvintézkedést megtenni – hívja fel a figyelmet friss elemzésében a kiberbiztonsági megoldásokat fejlesztő Kaspersky. A cég elemzése szerint

az internethez csatlakoztatott számítógépek több mint 70 százalékánál tapasztaltak legalább egy rosszindulatú szoftver okozta támadást, ami azt jelenti, hogy bárkire bárhol lecsaphatnak a kiberbűnözők.

A fenyegetés mértékét jól mutatja, hogy 2020 májusa és a 2021 áprilisa között mintegy 115,5 millió internetes támadást blokkoltak csak az Európai Unióban a Kaspersky megoldásai, emellett pedig majdnem 2,7 millió egyedi, rosszindulatú URL-t ismert fel webes víruskereső programjuk, amely 377 ezer egyedi fenyegetést blokkolt. Aggodalomra adhat okot az is, hogy csaknem 80 ezer felhasználó eszközén észleltek pénz ellopására tervezett rosszindulatú programok okozta fertőzéseket. Több mint 56 ezren lettek zsarolóvírusok áldozatai, 132 ezer egyedi felhasználót pedig adathalászok támadtak meg.

Fotó: Mint Images via AFP

A Kaspersky elemzése szerint utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudniuk, hogy míg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra elsősorban Nyugat-Európában vadásznak leginkább a kiberbűnözők.

A kimondottan banki adatokra és ezáltal pénzlopásra fejlesztett rosszindulatú kódokkal végrehajtott támadások közül arányaiban a legtöbb Cipruson, Bulgáriában, Görögországban és Olaszországban történt, ha pedig az időpontokat nézzük, akkor tavaly júniusban és decemberben volt a legtöbb ilyen incidens.

A sokszor ártalmatlannak tűnő internetes böngészés közben is számtalan veszély leselkedhet a felhasználókra akkor is, ha idehaza nyaralnak. A Kaspersky által vizsgált időszakban ugyanis

az Európai Unióban az internetet használó számítógépek 13,7 százalékán tapasztaltak legalább egy böngészőalapú, rosszindulatú programtámadást.

Noha a területi megoszlást tekintve Lettország, Görögország és Észtország a legérintettebb, azonban az első tíz között találjuk Magyarországot is.

A kockázatokat néhány egyszerű óvintézkedéssel nagyban csökkenteni lehet a szakértők szerint.

Érdemes például megerősíteni az online felhasználói fiókok védelmét biztonsági kulcsok vagy többfaktoros hitelesítés beépítésével.

A nyilvános wi-fi-hálózatokat nagyon óvatosan kell használni, és célszerű kerülni a nyilvános gépről történő bejelentkezést a személyes vagy céges fiókokba. Online vásárlást és internetes banki tranzakciókat csak biztonságos helyen szabad végezni, és érdemes nyaralás előtt biztonsági másolatot készíteni a kulcsfontosságú adatokról.