
A könyv a lelke mindennek, de az eladott példányszám is számít
A legnagyobb példányszámban eladott könyvek elképesztő számokat produkálnak, szinte felfoghatatlan mennyiségben keltek el a boltok polcairól. A vallási művek többmilliárdos eladást értek el, de a szótárak és az idézetgyűjtemények is jelentős sikert könyvelhetnek el.

Az emberek azóta találnak ki és mesélnek el történeteket, mióta világ a világ. Ezt különböző módokon tették meg, hiszen már az írás és a könyvek előtt is létezett a történetmesélés.
Az emberek szájhagyomány útján adták tovább a mondandójukat. Meséket, mítoszokat, legendákat és tanulságos példázatokat meséltek egymásnak a tűz körül, vadászat közben vagy a közösségi rítusok során.
Valami megváltozott a könyvek megjelenésével. A történetek maradandó formát kaptak, a könyvek pedig az emberi tudás és kultúra értékhordozóivá váltak. Ezáltal az olvasás a gondolkodás és az elme fejlődésének egyik legfontosabb eszköze lett. Napjainkban is ugyanolyan fontos maradt ez a tevékenység, függetlenül attól, hogy ki milyen stílusban vagy formátumban olvas, hiszen minden olvasás gazdagítja a tudást, a képzelőerőt és az érzelmi intelligenciát.
Ezért érdemes feltérképezni, mely könyvek hozták meg a legnagyobb anyagi sikert
Az első helyen a Biblia áll. Messze a legnagyobb példányszámban eladott könyv a világon. Eddig több mint ötmilliárd példányt értékesítettek a vallási irodalom legmeghatározóbb keresztény elbeszéléséből. Egyesek szerint ez a könyv gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelem alakulására. A leglátványosabb hozadéka az említett hatásnak a képzőművészetben és az építészetben figyelhető meg – erről az SZRFK oldalán olvashatunk.
A második helyezést a kis vörös könyv kapta meg. A könyv a Kínai Kommunista Párt egykori elnöke, Mao Ce-tung idézeteit fogja össze. A gyűjtemény 1964 áprilisában készült el. Ebben az időben a terjesztése milliárdos nagyságrendű volt, de pontos számok nem állnak a rendelkezésünkre. Azt viszont tudjuk, hogy 1966 és 1976 között a könyvecske mintegy 500 kiadásban és 50 nyelven jelent meg. A pontos eladott példányszámot nem ismerjük, de a szakértők úgy gondolják, hogy valahol 800 millió és 6,5 milliárd között rejlik az igazság – erről a Moly írt.
Ezek után nem túl meglepő, hogy a harmadik a dobogón a Korán. Az iszlám szent könyve legalább 800 millió példányban kelt el. Az eredetileg arab nyelven íródott könyv 114 fejezetből, úgynevezett szúrából áll. A vallási útmutató erkölcsi, vallási és jogi válaszokat nyújt a hívek kérdéseire. Ma már számos nyelvre lefordították világszerte a muszlimok által Allah kinyilatkoztatásaként tisztelt Koránt, amelyet Mohamed prófétának adott át Jibril arkangyal – erről a Töriblog ír részletesebben.
A következő helyezett a Don Quijote. Miguel de Cervantes regényének első része 1605 januárjában jelent meg. A könyv egyszerre kalandregény és szatíra, amely a lovagkor eszményeit és az emberi természetet is kifinomultan tükrözi. Alonso Quijano egy nemesember, aki elhatározza a lovagregények miatt, hogy ő maga is lovaggá válik Don Quijote néven. Ezt nem egyedül teszi, hiszen a szuperhősök sem egyedül dolgoznak. Fegyverhordozója, Sanco Panza is útra kel vele. Főhősünk sokszor eltorzítja és elnagyolja a történéseket. Az első modern regényből legalább 500 millió példányt vásároltak meg – a Moly adatai szerint.
A listánkon az ötödik helyezést a Xinhua Zidian, vagyis az Új Kínai Karakterszótár érte el. Ez a népszerű egynyelvű szótár 567 millió példányban kelt el. Az első kiadás 1953-ban jelent meg, de azóta számos frissített verzió várta a vásárlókat az üzletek polcain. A Xinhua Zidian elsősorban diákok és nyelvtanulók számára készült, mivel egyszerűen és közérthetően magyarázza el a kínai írásjelek jelentését és kiejtését – írja a Global Times.
A világ legnépszerűbb könyvei nem csupán szórakoztatásra szolgálnak, nem repkednek mindegyik történetben sárkányok, nem harcolnak tündérekkel vagy sötét varázslókkal a főszereplők,
de még csak a szerelmi szál sem kötelező szempont. Ezek a művek hidat képeznek különböző korok, népek és vallások között, hiszen mindegyikükben közös az emberi vágy a tudás, a hit és a megértés iránt. Ezek az írások bizonyítják, hogy a tudás generációkon átívelve adhat útmutatást az élethez. Ettől függetlenül nem felejthetjük el, hogy szórakozni és kikapcsolni nemcsak a filmekkel és sorozatokkal lehet, mert az olvasás is lehet ugyanolyan szórakoztató vagy sokszor még izgalmasabb és élménydúsabb, hiszen teret ad a képzeletnek, és mindenki a saját fejében alkothatja meg a történetek világát. Egy jó könyv nemcsak elrepít más korokba és helyekre, hanem új gondolatokat is ébreszt, miközben igazi feltöltődést nyújt a mindennapok rohanásában.




