Cégvilág

Nem sajnáljuk a pénzt mobilalkalmazásokra

Az első félévben 64,9 milliárd dollárt költöttek el a felhasználók a két legnagyobb mobil alkalmazásboltban, az App Store-ban és a Play-ben, ami 24,8 százalékos bővülést jelentett az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Sensor Tower legújabb elemzéséből. Bár ez újabb rekordot jelent, a cég arra is felhívta a figyelmet, hogy 2020-ban még ennél is gyorsabb ütemű növekedés volt tapasztalható, hiszen például a múlt év első hat hónapjában 28,4 százalékos fejlődést mértek éves összevetésben.

Továbbra is az Apple App Store hozza a jóval több pénzt, az alkalmazásbolton keresztül 41,5 milliárd dollárt költöttek el a felhasználók az első hat hónapban idén, ebben benne vannak az applikáción belül vásárlások, az előfizetések és a prémium szoftverek ára is. A Play ugyanebben az időszakban 23,4 milliárd dolláros forgalmat tudott felmutatni. Ugyanakkor ha lassan is, de csökken a különbség a két alkalmazásbolt között, hiszen

míg az App Store 22,1, addig a Play 30 százalékos növekedést ért el éves összevetésben.

A TikTok lendülete idén sem tört meg, és miután tavaly is vezette a legnagyobb bevételt hozó applikációk listáját, az idei első félévben is az élen maradt ebben a mutatóban. A Sensor Tower becslése szerint

mintegy 920 millió dollárt költöttek el a felhasználók az alkalmazásra, ami az egy évvel korábbihoz képest 74 százalékos bővülésnek számít.

A bevételt vizsgálva a YouTube végzett a második helyen a január-júniusi időszakban, 564,7 millió dolláros forgalommal, míg a Tinder 520,3 millió dollárral lett a harmadik.

Fotó: Shutterstock

Miközben a költés továbbra is jelentős bővül, a letöltések számában alig volt változás.

Az első félévben az App Store-ban és a Play-ben összesen 72,5 milliárd letöltés volt a Sensor Tower adatai szerint, ez mindössze 1,7 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbival összevetve.

Az App Store-ban ráadásul majdnem 11 százalékos csökkenés volt tapasztalható ebben a mutatóban, miközben a Play-ben 6 százalékos növekedést mértek.

A Covid-járvány a mobiltelefon-használat jelentős megugrásával járt,

ezt a trendet tükrözik a Sensor Tower mostani, illetve a tavalyi egész évet bemutató adatai is. A múlt évben összesen 111 milliárd dollárt hagytak a felhasználók a nagy alkalmazásboltokban. Ez jelentős, 30,2 százalékos bővülésnek számít az egy évvel korábbi értékhez képest. Tavaly az egész évben az App Store 72,3 milliárd dollárt hozott a fejlesztőknek és az alkalmazásboltot működtető cégnek, vagyis majdnem kétszer annyit, mint a Play.

tinder TikTok mobilalkalmazás youtube
Kapcsolódó cikkek