A Volánbusz 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be pályázatot a Zöld Busz programban még tavasszal, ezek közül az első negyven már meg is érkezett. Ezeket kedden mutatták be a nagyközönségnek a Hungexpón. A buszokat várhatóan 2022 első negyedévében állítják forgalomba a budapesti agglomerációban. A későbbiekben ugyanilyen buszok közlekednek majd az elavult környezetvédelmi besorolású járművek helyett Székesfehérváron, Győrben, Zalaegerszegen, Egerben,  Szolnokon és Szegeden is – írja közleményében a társaság.

Fotó: Soos Botond / VOLÁNBUSZ Zrt.

Az autóbuszok átvételével párhuzamosan az új járművek töltési infrastruktúráját is elkezdik kiépíteni; összesen hét helyszínen, közel 100 töltőberendezést telepít a Volánbusz konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz. De a buszok tesztelése már szeptemberben elkezdődik,  az 52.  Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos személyszállítási feladatokat is ezekkel végzi a társaság.

A Mercedes eCitaro típusú, szóló (nem csuklós), alacsonypadlós, kéttengelyes, elektromos hajtású buszok 28 ülő- és 50 álló utast szállíthatnak, és egy feltöltéssel mintegy 240 kilométert tehetnek meg.

A légkondicionált járműveken van kialakított hely kerekesszéknek, illetve babakocsinak, van rajtuk felszállást segítő rámpa, elektronikus utastájékoztató rendszer, fedélzeti és a vezetést segítő kamerarendszer, valamint 13 USB-töltő. Mivel a buszok a fővárosi rendszerbe integrált Volánbusz-járatok útvonalán közlekednek majd, kék színűek lesznek, fedélzeti kijelzőjükön pedig üzemelni fog a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (Futár). Kiépül a töltő-infrastruktúrájuk is.