A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) 1,41 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el az első fél évben, ami 21,6 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest – tette közzé a társaság féléves jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Hozzátették, hogy a befektetési célú ingatlanok valós értékelésének eredményhatásával és a Verseg Kastélyszálló 2020. első félévi eladása miatt realizált egyszeri eredményhatással korrigálva

az első félévi adózás előtti eredmény 1,15 milliárd forint, ami közel 90 százalékos növekedés a bázisidőszak vonatkozó korrigált adózás előtti eredményéhez viszonyítva.

Fotó: Kallus György / VG

A társaság jelezte, hogy a BIF csak a szabályozott ingatlanbefektetési társaság státusz megszerzéséig, 2017. október 20-ig volt köteles társasági adót fizetni. A társaság ugyanakkor köteles a társasági adóalapját megállapítani, de az így kapott adóalap után társasági adófizetési kötelezettség csak bizonyos esetekben terheli.

Az értékesítés nettó árbevétele 2,43 milliárd forint volt az első fél évben, 12 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában elért 2,76 milliárd forintnál.

A jelentés szerint a csökkenést a telekértékesítések tárgyidőszaki elmaradása okozta, a BIF csoportszinten a többi bevételi kategória esetében növekedést produkált.

A nettó árbevétel nagy részét a befektetési célú ingatlanok hasznosításából származó bérleti, parkolási, üzemeltetési és kapcsolódó közvetített szolgáltatások díjbevételei adták, a lakóingatlanok értékesítéséből származó bevétel mintegy 13 százalékot tett ki, az egyéb árbevételek aránya pedig 1 százalék volt.

A befektetési célú ingatlanok állománya az első fél év végére 2,4 milliárd forinttal, mintegy 54,9 milliárd forintra nőtt a 2020. december 31-i állapothoz képest, a portfólióban lévő ingatlanok valós értékének emelkedése és az ingatlanokon végzett beruházások miatt.

A BIF részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír 241 forinton zárt pénteken, az elmúlt egy évben a legmagasabb értéke 306, a legalacsonyabb 226 forint volt.