A Rollin Technologies – leegyszerűsítve – egy e-roller-töltő állomás. A vállalkozás alapötlete 2019-ben született meg. A három alapító régről ismeri egymást.

Mindannyian Zalaegerszegre jártak gimnáziumba, osztálytársak voltak, és az intézmény kosárlabdacsapatában játszottak évekig.

Déri Huba később járműmérnökként végzett a BME-n, míg Dominkó Dániel ugyanott a gépészmérnöki, Tar Dávid pedig a Corvinus Egyetemen a pénzügyi mesterdiplomáján dolgozik.

Először nagyon nagyban gondolkodtak: e-roller-megosztó szolgáltatást terveztek létrehozni. Látva a globális trendeket, feltérképezve a lehetőségeket, világossá vált számukra, hogy e piacon nagyon tőkeerős cégek szerepelnek. Ezekkel egy hazai startup aligha tudja felvenni a versenyt. Viszont aki az e-roller-szolgáltatók működését hatékonyabbá teszi, az egy következő szintre emeli a szegmenst. Így jutottak el ahhoz a ponthoz, hogy az eszközöket rendszerezni és tölteni kell a közterületeken - írja a Figyelő. Eközben pedig a szolgáltatók működését is optimalizálják, úgy, hogy a töltési költségeket és a károsanyag-kibocsátást egyaránt csökkentik. Ebből a gondolatból született meg a Rollin e-roller-töltő és -dokkolóállomása.

Indulás

A kiforrott koncepcióval 2019 végén a csapat részt vett a BME Z10, a Startup Campus és a Hiventures közös akcelerátorprogramjában, melynek végén megkapták az első körös tőkebefektetésüket. Néhány hónappal később megnyerték az MVM Edison startupversenyt, s befektetési ajánlatot kaptak az MVM Zrt. tőkealapjától, az MVM Smart Future Lab Zrt.-től.

Déri Huba Ügyvezető, Dominkó Dániel Technológiai Vezető; Tar Dávid Pénzügyi vezető, Rusz Bero üzletfejlesztési szakember, a Rollin mentora Fotó: Rollin Technologies

Az alapötlet szerint egyből az indukciós töltés fejlesztéséhez fogtak hozzá – ez jelenleg 85-87 százalékos hatásfokkal képes energiát átvinni.

Erre a megoldásra megszerezték a PCT-s oltalmat is, amely több mint 150 országban érvényes.

A gyártási költségek, az alapanyagárak növekedésére, valamint a piac aktuális helyzetére reagálva kidolgoztak egy olyan rendszert is, amellyel egyszerűbb és jóval költséghatékonyabb a gyártás és a telepítés. Ugyanazt a dokkolást és rendszerezést biztosítja. A különbség az, hogy az energiaátvitel plug-in elven, kábellel történik, nem indukciósan.

Célok

Az elmúlt hónapok intenzív tesztelési szakaszainak kiemelkedő eredménye, hogy a ZalaZone tesztpályán már működik a Rollin rendszere. Itt három állomást telepítettek, egyenként tíz dokkolóval és indukciós töltéssel.

A rövid távú célkitűzés, hogy a következő két-három évben, hazai városokkal, önkormányzatokkal, közlekedési szervekkel és e-roller-szolgáltatókkal együttműködve egy országos lefedettségű töltő- és dokkolórendszert építsenek ki.

Ez több száz, de akár több ezer dokkoló- és töltőállomást jelentene, s ezzel a szolgáltatók költségeinek az optimalizálása mellett rendezett városképet is biztosítanának.

A termékfejlesztési oldalon problémát okozott az alapanyagárak ingadozása a piacon, valamint a koronavírus-járvány következtében felborult ellátási lánc okozta alkatrészhiány. Minderre nagyon gyorsan kellett reagálni, ezért is fókuszáltak a gyártási idő és költség szignifikáns csökkentésére.

Üzlet

Ezenkívül a közterületre való kihelyezésnél az áramellátás szervezése szintén időigényes feladat. A Rollin töltése jelenleg indukciósan és kábellel is működik. Utóbbi az, amellyel a jelenlegi gyártási költségeket és a szerelhetőséget a középpontba helyezve piacra fognak lépni. Folyamatosan fejlesztik az indukciós energiaátvitelt is, mert számos előnye van: nincs fémes érintkező, így nincs korrodálódás – kopás- és időjárásálló.

Az üzletfejlesztés kapcsán felmerülő kihívás pedig abból ered, hogy nincs még hasonló szolgáltatás a piacon, miközben sok szereplő érintett egy-egy ilyen projektben.

A tervek szerint az első Rollin-állomások közterületen is elérhetők lesznek a közeljövőben. Mivel pedig a Rollin hardverfejlesztő cég, így a következő körös befektetést már jóval nagyobb volumenűre tervezik a fejlesztési, gyártási, raktározási és logisztikai költségek miatt.

A cikk a Figyelő hetilap legújabb számában került publikálásra.