BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább terjeszkedik a fővárosban a német rollermegosztó

A cég elektromos járművei már a VI. és a VII. kerületben is elérhetők.

Már a VI. és VII. kerületben is elérhető a TIER e-rollermegosztó szolgáltatása és már 1000 elektromos rollerből áll a fővárosi flottájuk. A német cég elektromos rollerei egy hónapja jelentek meg Budapesten. Azt írták, hogy a klíma-semleges elektromos járműveik hamar népszerűvé váltak a VIII., IX. és XI. kerületekben, így a társaság az érintett önkormányzatokkal előzetesen egyeztetve a VI. és VII. kerületben is elérhetővé tette szolgáltatását.

Fotó: BERTALAN SOOS

Az újgenerációs “TIER V” elektromos rollerek a széles kerekeinek köszönhetően a szűkebb utcákban, a térköves útszakaszokon is biztonságosan használható, a hármas fékrendszernek,  a dupla kéziféknek és az  erős fényű lámpának és irányjelzőknek köszönhetően

– mondta  Lendvai Tímea, a TIER magyarországi city managere.

Az e-rollerezők ezentúl a Hősök terétől egészen a Nyugati pályaudvarig eljuthatnak megszakítás nélkül, vagy akár a Keleti pályaudvar és Corvin negyed közötti szakaszt is megtehetik a TIER járművek segítségével, amellyel elkerülhetik a felesleges autóhasználatot, és az abból adódó károsanyag-kibocsátást. Az utazás végeztével a felhasználók a VII. kerületben bárhol parkolhatnak, míg a VI. kerületben ez a főutak mentén lehetséges. 

A TIER egy külön, a járművek szabályos parkolásának ellenőrzésére dedikált csapattal is rendelkezik.

A közelmúltban komoly vita bontakozott ki elektromos rollerek használhatóságával kapcsolatban. Ahogy arról a VG elsőként beszámolt, Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ez ügyben tisztázó egyeztetést kezdeményezett a Belügyminisztériummal, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, illetve a rendőrséggel az e-rollerek egységes hatósági értelmezéséről. Az egyeztetés tétje, hogy jogosítványhoz kössék-e az e-rollerek használatát Magyarországon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.