A taxisok számára elfogadhatónak a felénél is kisebb tarifaemelésbe hajlandó belemenni a városvezetés – értesült a VG taxisforrásokból.

Míg a taxisszervezetek egyöntetűen mintegy 38 százalékos díjnövekedésről nyújtottak be javaslatot a legutóbbi egyeztetéskor, addig a városháza illetékesei legfeljebb 18 százalékos pluszt fogadnának el.

A Főpolgármesteri Hivatal álláspontját Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes ismertette múlt csütörtökön. 

A fővárosi terv fogadtatása heves indulatokat váltott ki: a VG forrásai szerint az ajánlat semmibe veszi a körülbelül 4000-4500 fős budapesti taxistársadalmat, a főváros pedig csak az időt húzza. A Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya és az Országos Taxis Szövetség már korábban jelezte a médiamegkeresések kapcsán, hogy a tárgyalások tartalmáról, részleteiről a megállapodásig nem akarnak nyilatkozni.

Fotó: KISS ANNAMARIE

Kiss Ambrus állítólag azzal védte a drágítást összességében 18 százalékban maximáló elképzelést, hogy emögé sikerült politikai támogatást szervezni. A konkrét szám egyébként annyiban nem új, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ökölszabályként hasonló mértéket kalkulált, de még tavaly novemberben. Azóta viszont ennek reálértékét mind az üzemanyagárak változása – igaz, mivel a kormány május közepéig fix hatósági árakat vezetett be, ennek közvetlen hatása még nem érződik –, mind az inflációs környezet jelentősen rontja. A főpolgármester-helyettes ennek kapcsán azt indítványozta, hogy ezeknek a szempontoknak a beemelésére majd májusban térjenek vissza, amikor már az inflációs ráta mellett az is ismert lesz, hogyan alakulnak a üzemanyagárak piaci viszonyok között.

Csakhogy a taxisok éppen azzal érvelnek, hogy a főváros már eddig is elhúzta a megállapodást. Hivatalosan az alkudozás 2021 novemberében kezdődött, de az előkészítés lassan egy éve tart. A fővárosban 2013 tavasza óta hatósági áras taxiszolgáltatásban 2018 júniusa óta, csaknem négy éve nem volt tarifaemelés. Emellett a taxisoknak az is fáj, hogy míg ők vállalnák a dízeles járművek kivezetését, és látványosan engedtek az első körös követelésükből – amely még 52 százalékról szólt –, a városvezetés az újraszámolt 38 százalékot is megfelezné.

A taxisok ezt elfogadhatatlannak tartják, így újra felmerült a kérdés, hogy melyik forgatókönyv mellett állnak ki teljes mellszélességgel. Az első (ez jelentene magasabb emelést) szerint a most 700 forintos alapdíj 900-ra, a 75 forintos percdíj 90-re, a 300 forintos kilométerdíj pedig 360-ra nőne, de úgy, hogy közben az úgynevezett határértéket megszüntetnék. Jelenleg 15 kilométer per órás sebesség alatt a taxióra nem számít fel kilométerdíjat, afölött pedig percdíjat. A változtatással ezek a tételek a haladás tempójától függetlenül jelennének meg az utazás díjának végösszegében, ez átlagosan körülbelül 40-50 százalékos emeléshez vezetne. A másik elképzelés megtartaná a határértéket, viszont 1000 forintos alap-, 100 forintos perc- és 400 forintos kilométerdíjjal kalkulál. 

Ehhez képest a főváros 18 százalékos javaslata azt jelentené, hogy kizárólag a 300 forintos kilométerdíj emelkedne 360-ra, minden más tétel változatlan maradna. Lapunk úgy tudja, a tárgyalások a héten folytatódhatnak.