BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatvanmilliárdos mérföldkőnél, továbbra is a régió csúcsán a Hiventures

A járvány ellenére a Hiventures tavaly is megtartotta pozícióját, és továbbra is az egyik legaktívabb tőkebefektető Kelet-Közép-Európában.

A Hiventures portfóliójába a múlt év végére 423 cég tartozott, és rekordösszegű, majd 22 milliárd forintos összbefektetéssel túlszárnyalták a tavalyra kitűzött kihelyezési célt. Ezzel a 2017 eleji indulás óta eltelt hatvan hónapban csaknem hatvanmilliárd forintot fektetett be startupokba és érettebb vállalatokba – közölte a VG-vel a tőkealap-kezelő. Mára 400 startup és 23 érett vállalat alkotja a Hiventures portfólióját.

A kis- és középvállalkozások számára – hosszú ideig tátongó finanszírozási rést lefedve – 2019 szeptemberében váltak elérhetővé a Hiventures tőkefinanszírozási megoldásai, majd 2020 végén a nagyvállalati szektorra is kiterjesztették a termékpalettájukat, ami mostanra iparágaktól függetlenül felölel minden cégvásárlást, fúziót, generációváltást, ingatlantranzakciót, beruházást, piacbővítést, kapacitásnövelést, növekedési pályára állást és innovációt. Olyan dinamikusan nő a hagyományos vállalatoknak nyújtott tőkebefektetések volumene, hogy a tavalyi 22 milliárdos kihelyezés csaknem fele kkv-kba és nagyvállalatokba áramlott.

Fotó: Kallus György / VG

A tőkebefektető portfóliójába tartozó cégek az év végén 2740 főt foglalkoztattak, az összárbevételük pedig tavaly megközelítette a 66 milliárd forintot, amely duplája a 2020-asnak.

Továbbá a portfólió negyedéről elmondható, hogy a forgalmának jelentős részét a külpiaci jelenlét generálta, az exportból származó összbevétel az egy évvel korábbi másfélszeresére nőtt. Tavaly 12 exitet könyvelt el a Hiventures és mostanra majd száz társbefektetésben vett részt.

A járvány tavaly is hatással volt a Hiventures működésére, a Startup mentőprogramot az év végén zárta le a társaság, összesen 3,5 milliárd forintot folyósított harminc bajba jutott startup számára. A nehézségekkel küzdő kis- és középvállalkozások számára viszont június 30-ig még biztosan nyitva áll a lehetőség, hogy segítséget kérjenek.

A mentőfinanszírozások célja, hogy ne menjenek csődbe magyar vállalkozások, vagy korábban prosperáló, de nehéz helyzetbe került piaci szereplők ne kerüljenek külföldi tulajdonba.

A mentőfinanszírozás többek között olyan iparágakat érintett, amelyeket a hagyományos, piaci finanszírozók túl kockázatosnak tartottak, például a vendéglátás vagy a szállodaipar.

Az elmúlt esztendő legfontosabb befektetései között több vállalati tranzakciót is számon tart a társaság. Például Magyarország két meghatározó, az élelmiszeriparban komoly múlttal rendelkező családi vállalkozásnak segített zökkenőmentessé tenni a generációváltást. A Szatmári Konzervgyár Kft. és az EKO Konzervipari Kft. Magyarországon termelt friss zöldségekre és gyümölcsökre alapozza tevékenységét. A Hiventures kétmilliárd forint összértéket meghaladó befektetéseivel egyidejűleg vadonatúj menedzsmentszemléletet is kaptak a vállalatok, tőkeszerkezetük megerősödött, és megteremtődött annak a lehetősége, hogy növeljék jelenlétüket a belföldi áruházak polcai mellett az exportpiacokon is.

Eddigi legnagyobb startup befektetését is tavaly valósította meg a társaság, 900 millió forinttal szállt be a felhőalapú üzleti megoldást és vállalatirányítási rendszert fejlesztő Smartfrontba. Ez az ügylet fémjelezte a Hiventures növekedési programjának modellváltását, amely lehetővé teszi, hogy milliárdos nagyságrendben is képes önálló tőkefinanszírozást biztosítani a legígéretesebb startupoknak, illetve scaleup fázisban lévő vállalkozásoknak.

A startupok terén egyre nagyobb hangsúlyt helyez a tőkebefektető a meglévő vállalataival való közös értékteremtő munkára. A Hiventures szerint bár a hazai ökoszisztéma jelentős fejlődésen ment keresztül, a korai fázisú startupok finanszírozásában továbbra is nagy szükség van a szerepvállalására, mivel ezek a típusú befektetések még mindig nagyon kockázatosnak bizonyulnak a piaci szereplők számára, így továbbra sincs kellő mértékű magánbefektetői aktivitás. Érettebb startupok esetében viszont arra törekednek, hogy egyre nagyobb arányban társbefektetőként lépjenek fel. A kockázatitőkealap-kezelő jövőbeli terveinek legfontosabb eleme, hogy az érettebb vállalatok esetében is olyan markáns szerepet töltsön be, mint a startupok finanszírozásában, és új távlatokat nyisson számukra a versenyképességhez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.